A venezuelai államfő elmondta: a megállapodást októberben véglegesítik. Az együttműködésnek köszönhetően csökken az ország függősége az Egyesült Államoktól – mondta Chávez a Bloomberg hírszolgálat csütörtöki jelentése szerint.
Egy héttel korábban a caracasi vezetés bejelentette: a Junin 6 nevű olajmező feltárására 20 milliárd dollárt fordítanak öt orosz partnerrel közösen. „Az Oroszországgal és Kínával kötött megállapodások révén összesen 36 milliárd dollár jut a termelés fejlesztésére” – mondta tévébeszédében Hugo Chávez.
Az Orinoco olajövezetben fekvő Junin 6-ból 53 milliárd hordó nyersolajat lehet kinyerni. A világ kőolajfogyasztása jelenleg napi 84 millió hordó a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint.
A térségben korábban a legnagyobb és a harmadik számú amerikai olajcég, az Exxon Mobil Corp. és a ConocoPhillips végzett termelést. 2007-ben Chávez távozásra kényszerítette az óriáscégeket és államosította helyi leányvállalataikat.
Az orosz partnerekkel – a Gazprommal és a Rosznyeft, Lukoil, TNK-PB, Szurgut olajcégekkel – már megalapított és az egyelőre meg nem nevezett kínai társakkal létrehozni tervezett közös vállalatokban a Petroleos de Venezuela SA állami olajtársaság vesz részt.
Az amerikaiak helyére kerülő orosz és kínai partnerekkel a tervek szerint napi 900 ezer hordó olajat termelnek majd az Orinoco övezetben.
(MTI)
Az új vezetőedző is bizalmat szavazott Tóth Balázsnak, aki ezt meg is hálálta















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!