Tocsogtunk a vérben és kacagtunk + Kép + Videó

Bájos, amikor három lány ül be egy Tarantino filmre. Elkezdődik egy derűsen semmitmondó, idilli életképpel, és csak telik az idő, és mégsem történt még semmi. Bennem már kérdések százai repkednek, biztos, hogy jó filmre ültünk be? Tarantino ez egyszer megtagadta önmagát? Egyre mélyebbre süllyedek a székben, a biztos lemondás és az enyhe kíváncsiság lángocskájával a szívemben. Amikor már alig pislákolok, Quentin csak kidugja a fejét a vászon mögül és kajánul elvigyorodik.

A színészek zseniális alakítást nyújtanak. Persze, hogy Brad Pittre helyezték a hangsúlyt a beharangozásnál, hiszen melyik lány ne nézne rá könnybe lábadt szemmel, hogy „deszexi, dejótestű, deimádom, delennékafelesége”. És viszi is a prímet, felvonultatja az egész amerikai színjátszás repertoárját, külön magántanár csiszolta a bunkóbbnál bunkóbb és szánalmasabbnál szánalmasabb kiejtését, amikor amcsi idiótát alakít, amikor Keresztapaként próbálja imitálni az olaszt, de valami érthetetlen katyvasz lesz az egészből. És mégis működik. Dőlünk előre és hátra, csapkodjuk a térdünk és folyik a könny a szemünkből.

A pálmát mégsem ő, hanem sokkal inkább Christoph Waltz viszi el, és büszkén lebegtetheti is a feje felett. Gonoszként hatalmasat alakított, abszolút méltó ellenfele volt a skalpvadászoknak, mivel félelmetesen okos a karakter. Olyan jól játssza a „zsidóvadászt”, hogy kedvünk lenne szorítani a nyakát és csak ütni és ütni a fejét, mint egy lufit.

Tocsogtunk vérben, szedtünk skalpokat, vergődtünk és tapsikoltunk, szorítottunk és hátradőltünk. Senki nem tudott egy perce sem szusszanni a 153 perc alatt, meneteltünk előre. Arról szól a fáma, hogy a brigantiknak folytatása lesz, hiszen egy zavaró momentum megmarad, ami különös ízt hagy maga után a szánkban: miért volt az a hatalmas vágás Brad Pitt nyakán?

És Quentin csak vigyorog és vigyorog. Előhúz egy szál cigarettát. Itt az ideje a futásnak. Árrivedercsíí – csak így, Brad Pittesen.