A világhálóra kerül a római kori Pécs

Egyedülálló ötlettel állt elő egy pécsi férfi: a világhálón jeleníti majd meg a letűnt korok pécsi épületeit.

MNO
2009. 10. 25. 12:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bő egy éve meghívták Amerikába a pécsi Pozsárkó Csabát – a városban számos ásatáson, civilként részt vett régészt –, a világ vezető internetes böngészője, a Google konferenciájára, ahol ő nem mindennapi ötlettel állt elő. Azzal, hogy ne csak a ma is látható épületeket jelenítsék meg a világhálón, hanem a régészeti rétegek alapján rekonstruált egykori építményeket is, három dimenzióban.

Pozsárkó Csaba azóta – már amennyire az ideje engedi – gőzerővel dolgozik. Most éppen a pécsi Jókai utca–Rákóczi út sarkán feltárt egykori római kori bazilikát rekonstruálja a számítógépes programjával, ezzel párhuzamosan a XIV. századi Pécs jelentősebb épületeinek a megjelenítésén dolgozik. Azt mondja, a régészek kutatásai nyomán ez a téma gyakorlatilag kimeríthetetlen, hiszen ha csak Pécset vesszük, akkor a belvárostól a Jakab-hegyig terjed az egykori látótér.

(bama.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.