Az olcsóbb szállásokat szerették Horvátoszágban

A vártnál kevésbé, mindössze 1 százalékkal csökkent nyáron a horvátországi turizmusban a vendégéjszakák száma, az utazók azonban csaknem ötödével kevesebbet költöttek nyaralásuk idején – derül ki a zágrábi Turisztikai Intézet adataiból, amelyekről szerdán a horvát seebiz.eu internetes portál számolt be.

MNO
2009. 10. 21. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A globális recesszió ellenére januártól augusztus végéig csupán 2 százalékkal csökkent a Horvátországba látogató turisták száma, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig mindössze 1 százalékkal marad el a 2008-as adatoktól. A zágrábi Turisztikai Intézet megállapítása szerint kissé átrendeződött a horvát turizmus, a nyaralók rövidebb időre érkeztek és kevesebbet költöttek a korábbiaknál.

A Horvát Nemzeti Bank adatai szerint 2008-ban mintegy 7,5 milliárd euró bevétele származott a horvát nemzetgazdaságnak az idegenforgalmi ágazatból. A zágrábi intézet kutatási eredményei alapján úgy becsüli, hogy elsősorban a teljes turizmusban mintegy 15 százalékot jelentő hazai vendégek csökkenő költése miatt, idén körülbelül 19 százalékkal, mintegy 1 milliárd euróval esik az ágazat bevétele.

A magyarázat szerint kevesebb pénzből és kevesebben utaztak, a turisták pedig inkább az olcsóbb szálláshelyeket vették igénybe. A horvát szállodai szektor adatai alapján a portál arról is beszámol, hogy csökkent a hotelvendégek száma, ezzel párhuzamosan pedig nőtt a kempingekben szállást keresők aránya. A szállodák bevételei azonban mindössze 1 százalékkal mérséklődtek, viszont a kisebb foglaltsággal együtt magasabb lett a tavalyinál az egy éjszakára jutó árbevétel – állapítja meg a zágrábi Turisztikai Intézet.

A horvát statisztikai hivatal, a Crostat adatai alapján augusztus végéig 9 millió turista 48 millió éjszakát töltött Horvátországban. A vendégek közül 7,8 millióan érkeztek külföldről, ők összessen 43,3 millió éjszakát töltöttek az országban. A magyar turisták száma az első 9 hónapban 12 százalékkal 282,5 ezerre csökkent, az 1,469 millió magyar vendégéjszaka pedig 15 százalékkal marad el a múlt évitől.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.