Bajnai a jó döntésekről és a gyarapodó Magyarországról szólt

Jól döntött az ország, amikor a Nyugathoz kötötte magát 1989-ben – így látja Bajnai Gordon. A kormányfő a Parlamentből „kitekintve” egy gyarapodó Magyarországot látott. Navracsics Tibor Bajnai Gordon szavaira így reagált: az emberek rendszerváltásban való csalódottságának egyik fő oka, hogy az olyan, üzletemberből lett politikusok, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egyetlen kínálkozó lehetőséget sem hagytak ki saját vagyonuk gyarapítására és a közvagyon megcsapolására.„Büszkék lehetünk és büszkék is vagyunk a két ’56-ra”

MNO
2009. 10. 22. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emberek rendszerváltásban való csalódottságának egyik fő oka, hogy az olyan, üzletemberből lett politikusok, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egyetlen kínálkozó lehetőséget sem hagytak ki saját vagyonuk gyarapítására és a közvagyon megcsapolására – reagált Bajnai szavaira Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon és költségvetése komoly veszélyt jelent Magyarországra, a magyar emberekre és a magyar gazdaságra. Magyarországot ma ettől kell megvédeni – tette hozzá Navracsics.


A kormányfő csütörtökön, a Parlamentben rendezett ünnepi konferencián közölte: 1956-ban a forradalom és szabadságharc elbukott, de célját – ha évekkel később is – elérte, ugyanis 1956. október 23-án fogant az 1989. október 23-án született szabad Magyarország. Bajnai Gordon azt mondta, a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása óta, az elmúlt húsz évben sok mindent elértünk, de sokan vannak azok, akik csalódtak a rendszerváltásban; ebben a politikusoknak nagy a felelőssége, hiszen nem az emberek, hanem a politikusok hagytak ki kínálkozó lehetőségeket.

„Hálával és tisztelettel gondolunk ezért 1956 hőseire, és büszkén gondolunk a rendszerváltásra mindannyian, akik máig köszönhetjük ennek szabadságunkat és demokráciánkat” – fogalmazott. Hozzátette: ugyanígy lehetünk büszkék az ország elmúlt húszéves teljesítményére is, hiszen kiteljesedett a szabadság, kiépültek a demokratikus intézmények, megerősödött a piacgazdaság, Magyarország elfoglalta az őt megillető helyet a szabad világ országai között, ez pedig a magyar nemzet évszázados célkitűzése volt, és ennek elérése az egyik legnagyobb nemzeti teljesítmény.

A miniszterelnök kitért arra, hogy húsz évvel ezelőtt az egy főre jutó nemzeti termék 375300 forint volt, ma 2 millió 770 ezer 380 forint. Hozzátette: még tíz évvel ezelőtt is az Európai Unió fejlettségének 53 százalékán volt a magyar életszínvonal, tavaly már 63 százalékon. Bajnai Gordon elmondta, sokan vannak, akik nem adatott meg a vágyott felemelkedés, ezért továbbra is az egyik legnagyobb feladata az ország vezetőinek, hogy a lemaradóknak, a kirekesztetteknek, a kevésbé szerencséseknek újból megadják a boldogulás és érvényesülés lehetőségét. Véleménye szerint sokak csalódottsága nem a rendszerváltás mértékével és minőségével szemben fogalmazódik meg, hanem azzal kapcsolatban, mennyire voltunk képesek kihasználni az elmúlt 20 év során a kínálkozó lehetőségeket. Mint mondta, nem a demokratikus intézményekkel van a gond, hanem azzal, milyen tartalommal töltjük meg azokat.

Bajnai Gordon szerint a politika túl sokszor helyezte saját érdekeit az ország, a köz érdeke elé; őszintétlenség, felelőtlen ígérgetés, áltatás és önáltatás jellemzik ma is a közbeszédet, és befolyásolják rossz irányba az ország közállapotát. A kormányfő szerint a gazdasági világválság megmutatta: könnyen elveszíthetjük azt, amit elértünk az elmúlt 20 évben, megmutatta azt, milyen, ha elillan a bizalom. „A bizalom, olyan mint a levegő, amíg ott van körülöttünk észre sem vesszük, mikor fogyni kezd, hirtelen mi is fuldokolni kezdünk” – fogalmazott. Úgy vélte, a válságban megláttuk az ország évtizedek óta felhalmozódott bajait, többek között azt, hogy a rendszerváltáskor elvesztett egymillió munkahelyből csupán 200-300 ezret nyertünk vissza.

Bajnai Gordon azt mondta, most nem elég csak a gazdaságot rendbe tenni, az egész országot kell alapjaiban megerősíteni „friss szemmel, józan ésszel, felhagyva az évtizedek óta folyó önáltatással”. Úgy folytatta: az állam addig nem tud rendet rakni, amíg maga is át nem alakul és meg nem erősödik, ez pedig csak akkor történhet meg, ha a politika kész arra, hogy túllépjen a bennfentességen, ezt pedig kikényszeríteni a választók tudják. A miniszterelnök közölte: olyan országot akarnak, ahol minden polgárnak lehetősége van jólétben élni, és ahol a mainál jóval nagyobb az összetartás.

„Csak együtt tudjuk elérni ezt a célt, mi, magyar emberek mindahányan” – fogalmazott, hozzátéve: Magyarország mi magunk vagyunk tízmillió lélegző, érző „mini Magyarország” teszi ki a hazát. Bajnai Gordon azt mondta, azoknak, akik megbélyegeznek, fenyegetnek, megtámadnak másokat származásuk, eltérő elveik miatt, azt üzenik: megvédik tőlük a köztársaságot, nem engedik, hogy a „történelem szemétdombjáról előrángatott gyűlöletes eszmék újból olyan mélységbe rántsák az országot, mint tették 65 évvel ezelőtt, a II. világháború idején”. A történelem megtanította, hogy nem lehet lebecsülni a szélsőséges eszmék romboló hatását – hangoztatta a politikus.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulója, valamint a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi konferencián részt vettek a közjogi méltóságok és a pártok képviselői.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.