A miskolci repülőtér fölött az ugrónak – egyelőre nem tudni miért – nem nyílt ki a főernyője, hosszú zuhanás után a föld felszínétől néhány száz méternyire nyílt ki a kevésbé lavírozható segédernyő, ezzel ért földet, előtte azonban villanyvezetéknek ütközött – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A 45 éves férfi megsérült, kórházba szállították, egyelőre nem tudni, hogy sérülései milyen súlyosak. Dobi Tamás azt is elmondta: gyakorlott ejtőernyősről van szó, aki mögött több mint négyszáz ugrás van már. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
(mti)
Molnár Csaba ledobta az atombombát: lehúzhatja a rolót Hann Endre















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!