Egymilliót csalt ki a férfitól

Egy miskolci férfi alig egy óra alatt milliomossá tett egy korábban általa sosem látott nőt – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság.

MNO
2009. 10. 21. 7:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történet október 19-én a késő délelőtti órákban kezdődött az egyik miskolci kórház közelében lévő buszmegállóban. A megnyerő külsejű nő útbaigazítást kért egy idős férfitól, aki készségesen megmutatta, merre van a közelben lévő egészségügyi intézmény. A dialógust mindvégig irányító nő elmesélte, hogy cégének kamionsofőrje balesetet szenvedett, és éppen műtik. Szavainak nyomatékot is adott, telefonon felhívta az „orvost”, aki közölte, hogy „pont most megy be a műtőbe, majd két óra múlva érdeklődjön újra”. A „vigaszra szoruló” nő arra kérte a készségesen segítő férfit, hadd töltse el az időt otthonában, hiszen senkit sem ismer a városban.

A „műtét” után a fiatal nő újra telefonált az „orvosnak”, aki közölte, azonnal fizessen több mint egymillió forintot, mert a sofőrt sürgősen mentőhelikopterrel a fővárosba kell szállítani, a költségeket pedig neki kell állnia. Szintén a nyomaték kedvéért a házigazdának átadta a telefont, amin keresztül a hang újra elismételte, hogy vészhelyzet van, amit csak egymillió forint tud megoldani. A „kétségbeesett” nő megmutatta, hogy csak eurója van, de abból jó sok. A miskolci férfi ekkor átadott a nőnek egymillió forintot. A biztosíték az „euróval” telt táska volt, illetve a nő „adott szava” miszerint két óra múlva visszahozza a kölcsönkapott pénzt. De nem hozta.

Mint később kiderült az „eurós-táska” sem az, aminek látszott, abba pénz nem volt, hiszen a nő kicserélte azt egy óvatlan pillanatban. Az ilyen és hasonló jellegű pénzszerzést a Büntető Törvénykönyv a csalás kategóriájába sorolja, s emiatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság is ez ügyben miután a sértett feljelentést tett a rendőrségen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.