Elbukott a szocialista javaslat

Nem bocsátotta általános vitára a parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén azt az öt szocialista képviselő által jegyzett törvényjavaslatot, amely különadóval sújtotta volna a köztulajdonban lévő cégek alkalmazottainak, illetve vezetőinek keresetét, havi 2 millió forint felett.

MNO
2009. 10. 21. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A javaslat úgy szólt, hogy a napi 66 ezer forintnál többet keresőkre, és csak 2010-ben és 2011-ben kell kivetni a különadót és annak járulékait. A különadó kulcsa 39 százalék lett volna, a fizetésre kötelezett kör pedig az állami és önkormányzati vállalatok alkalmazottai és vezetői.

A bizottság ülésén Horn Gábor (SZDSZ) alkotmányellenesnek nevezte a javaslatot, és közölte, hogy az országban mindössze 19 emberre vonatkozik. Ennyi személyre törvényt hozni pedig nevetséges – tette hozzá a képviselő.

A bizottsági szavazáson 8 MSZP-s képviselő mondott igent, az ellenzéki pártok és az SZDSZ nemmel szavaztak (10 fő), 3 szocialista képviselő pedig tartózkodott. Így a törvényjavaslat nem mehetett tovább általános vitára.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.