Élete legjobb eredményét érte el Németh Balázs Malajziában

A Balatonring Team magyar pilótája remek versenyzést bemutatva lett 11. a maláj hőségben.

MNO
2009. 10. 25. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Balatonring Team magyar pilótája, Németh Balázs élete legjobb eredményét érte el a maláj pályán, ahol most járt életében először, de ennek ellenére a 11. helyen ért célba.

A fiatal tehetség remekül kapta el a rajtot, néhány embert megelőzött, majd rátapadt az előtte haladó bolyra. Ezután egy hibát követően utolérték üldözői, de a magyar versenyző ismét el tudott szakadni tőlük. A futam vége felé Németh Balázs észrevette, hogy az előtte haladó Aojama Szuhej hibázik, megpróbálta megelőzni, de az utolsó körökben állandósult kettejük között a különbség, így japán vetélytársát már nem tudta leelőzni.

A magyar pilóta nagyon boldog, hogy Brno és San Marino után ismét pontszerző helyen végzett, és most öt világbajnoki ponttal gazdagodott. Németh Balázs nagyon várja a valenciai futamot, hiszen ezt a pályát ismeri is.

A futamon egyébként hatalmas lépést tett a világbajnoki cím megszerzése felé Aojama Hirosi, aki legnagyobb riválisával, Marco Simoncellivel vívott ádáz küzdelmet az első helyért, és végül a japán bajnokaspiráns örülhetett. Olasz vetélytársának nem volt szerencséje, hiszen végül csak a harmadik lett, mert a célfotó szerint Hector Barbera is megelőzte. Aojamának a két hét múlva esedékes valenciai záró futamon elég az első tízben végeznie ahhoz, hogy világbajnok legyen. A sepangi verseny előtt még Alvaro Bautistának is esélye volt a vb-címre, de a spanyol kiválóság elesett, így búcsút mondhat világbajnoki álmainak.

(balatonringteam.com)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.