Elfogadta az EP az uniós költségvetést

Elfogadta az Európai Parlament csütörtökön a 2010. évi uniós költségvetés első parlamenti olvasatát, amely már tartalmazza a 300 millió eurós új támogatási formát a tejágazat számára – jelentette be a téma jelentéstevője, Surján László (KDNP) a strasbourgi szavazást követően.

MNO
2009. 10. 22. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mintegy 128 milliárd eurós büdzsé a kifizetéseknél jelentős, több mint 12 százalékos emelést irányoz elő 2009-hez képest, és csaknem 7 milliárddal haladja meg a tagországok kormányait képviselő tanács tervezetét.

Surján László elmondta: „a nagy többséggel elfogadott parlamenti javaslat alapján kemény tárgyalásokra lehet számítani a kormányok alkotta Tanáccsal. Miközben a Tanács az uniós költségvetést a tagállamokra rótt teherként fogja fel, addig a parlament szerint a közös költségvetés a gazdasági válság okozta problémák megoldásának a része kell, hogy legyen.” Az uniós intézmények közti egyeztetéseket követően az EP decemberben fogadja majd el a végleges uniós költségvetést 2010-re.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.