Elfogták az egri sorozatbetörőket

Több mint kétszáz lopott tárgyat találtak annál a három férfinél, aki a feltételezések szerint június óta mintegy húsz betörést követett el Egerben és a város környékén – közölte az egri rendőrkapitányság felderítési alosztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.

MNO
2009. 10. 22. 9:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három gyanúsítottat, akik elsősorban garázsokat, illetve társasházi tárolókat törtek fel, előzetes letartóztatásba helyezték. Az általuk okozott kár mintegy 2,2 millió forint – mondta Erdélyi Gábor. Mint felidézte, október 5-én az akkor még ismeretlen elkövetők betörtek egy egri szórakozóhelyre, ahonnan elektronikai cikkeket, italokat, cigarettát és egymillió forintot vittek el. Az adatgyűjtés során került a rendőrség látókörébe a három, harmincas éveinek elején járó egri férfi.

Házkutatást tartottak mindhármuk tartózkodási helyén, ekkor kerültek elő a lopott holmik, egyebek mellett szórakoztató elektronikai cikkek, számítástechnikai eszközök, kisgépek, szerszámok és fényképezőgépek – tette hozzá. A tettesek sok helyen álkulccsal hatoltak be a bűncselekmény színhelyére – mondta az alosztályvezető. Erdélyi Gábor közlése szerint jelenleg hét bűncselekménnyel gyanúsítják a három férfit, de várják további sértettek jelentkezését a teljes betöréssorozat felderítése érdekében.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.