Robert Fico szerint az Igor Stefanov építésügyi és régiófejlesztési miniszter ellen indított bizalmatlansági eljárás teljesen felesleges színház. A Koalíciós Tanács szerdai ülése után kijelentette, hogy ha az Állami Számvevőszék ellenőrzése rávilágít arra, hogy nem gazdálkodott megfelelően a pénzzel, akkor lehet beszélni menesztéséről. Az ellenzék azonban ebben az esetben nem töltheti be a döntőbíró szerepét. Szerinte ezzel csupán vihart kavar egy pohár vízben. Fico szerint azonban a Stefanov menesztése miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülés arra jó lehet, hogy a kormánykoalíció elmondja, mennyi pénzt kaptak az újságok és a televíziók az úgynevezett „faliújságtenderből”.
Fico szerint nem volt oka a Viera Petríková igazságügyi miniszter menesztését szorgalmazó beadványnak sem, mivel a tárcavezető rövid ideje tölti be posztját, így nem lehet őt felelősségre vonni olyan problémákért, melyek már 1990 óta gyűlnek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Petríková egyetlen fegyelmi eljárást sem javasolt a bírák ellen. Elődje, Stefan Harabin csupán négy ilyen javaslatot tett, míg a „farizeusság mestere”, Daniel Lipsic 68-at.
Fico farizeusággal vádolta meg az ellenzéket azért is, mert egy SDKÚ-s képviselő bírálta a pozsonyi vár felújítási munkálatait, de most a rekonstruált várral szerepel egy kampányoló óriásplakáton.
A koalíció tárgyalt a szerdán kezdődő parlamenti ülésszakának programpontjairól is. A HZDS kijelentette, nem támogatja az oktatásügyi minisztérium felsőoktatásról szóló törvényét. Csak Ján Mikolaj miniszteren múlik, hogy akar-e parlamenti szavazást egy olyan törvényről, melynek nincs elégséges támogatottsága. Vladimír Meciar továbbá javasolni fogja Viera Petríkovának , hogy vonja vissza a bírókról és ülnököről szóló törvényt a parlamenti programból. A törvényt még Stefan Harabin dolgozta ki azzal a céllal, hogy megerősítse a Bírói Tanács elnökének jogkörét. A Tanács elnöke jelenleg a volt miniszter.
Fico kijelentette, hogy az év végéig szeretne beterjeszteni egy olyan törvényt, mely alapján összevonnák a központi államigazgatás egyes szerveit. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet sajtószabadság-rangsorát kommentálva elmondta, hogy nem látja a sajtószabadság semmiféle akadályozását Szlovákiában, nem hiszi, hogy valaki korlátozná az újságírókat. Szlovákia 37 helyet zuhanva a 44. helyen áll a ranglistán, olyan országok előzik meg, mint Jamaica, Bosznia vagy Macedónia.
(bumm.sk)
Ukrajna sötét valósága, ez történik, ha az utcára merészkedik valaki















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!