Bajnokok Ligája, 3. forduló
A csoport
Izgalmasan alakult a Bayern München bordeaux-i vendégjátéka: a hatodik percben már a bajorok vezettek, miután egy szögletrúgást követően Cianiról a saját kapujába pattant a labda. 22 perccel később viszont már a másik kapu előtt volt eredményes a francia védő, aki parádés mozdulattal kiegyenlített. A félidőig aztán folytatódott a vendégek vesszőfutása, előbb Thomas Müller kapta meg második sárga kártyáját, s az ezért járó pirosat is, majd egy szabadrúgás utáni kavarodás végén Planus emelt Butt kapujába, ezzel 2–1-re vezetett a házigazda. A második félidőben Butt kapus összehozott egy büntetőt, ám Gourcuff próbálkozását hárítani tudta, mint ahogy a Samah lerántásáért (Van Buyten is piros lapot kapott) megítélt 11-est is kivédte, ezúttal Jussié rontott. A végén így is a francia együttes ünnepelhetett, amely vezeti is a csoportot.
Mögötte a Maccabi Haifát Chiellini találatával legyőző Juventus áll, amely egy bal oldali szabadrúgást követő fejessel tartotta otthon a három pontot. Az izraeli gárda három forduló alatt nem szerzett pontot.
Eredmények: Bordeaux–Bayern München 2-1 (Ciani, Planus, illetve Ciani – öngól), Juventus–Maccabi Haifa 1-0 (Chiellini).
Az állás: 1. Bordeaux 7 pont, 2. Juventus 5, 3. Bayern München 4, 4. Maccabi Haifa 0.
B csoport
Szinte végigtámadta a Besiktas elleni összecsapást a Wolfsburg gárdája, ám gólt így sem sikerült szereznie. A már az előző idényben is gólerősen futballozó Dzeko–Grafite páros jó párszor próbára tette a veterán Rüstü képességeit, de a török hálóőr mindannyiszor hárítani tudott, amikor pedig már ő sem tehetett volna semmit, a német csapat játékosai hibáztak hatalmas ziccerben – mint tette azt Gentner a második félidő közepén. A hajrában Dzeko ugyan eltalálta a kapufát, ezért azonban nem járt pluszpont, sőt Grafite piros lapja még a végén megnehezítette a Farkasok dolgát, akik a játék képe alapján rászolgáltak volna a győzelemre, mégis meg kellett elégedniük az egy ponttal.
Az utolsó percekben szerzett góllal ellenben nyerni tudott a Manchester United, amely a 86. percben Valencia éles szögből leadott lövésével győzött Moszkvában a CSZKA ellen. A vendégek ezzel továbbra is százszázalékosak, s toronymagasan vezetik a csoportot.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!