Karel Schwarzenberg a legnépszerűbb

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A legutóbbi felmérés szerint Karel Schwarzenberg, a TOP 09 vezetője a legnépszerűbb politikus Csehországban – olvasható a Právóban. A szlovák rendőrség és igazságügy nem tud fizetni a felkért szakértőknek – írja a Pravda.sk.

Horváth Bea
2009. 10. 07. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pravda értesülései szerint a rendőrség néhány szakértőt levélben arról tájékoztatott, hogy az év végéig már nem kapják meg a pénzüket, ne is számítsanak rá. De nemcsak a rendőrségnek, hanem az igazságügyi tárcának sincs pénze a szakértők bérére. A tárca szóvivője elismerte, hogy szakértőknek és ügyvédeknek is tartoznak, a dolgot az elégtelen állami finanszírozással magyarázta.

Az igazságügyi szakértők azonban nem sokat tehetnek, hogy juttatásukat megkapják, mert a törvény szerint állami megrendelést nem utasíthatnak vissza. A szakértői kamara elnökhelyettese szerint még az se hozna megoldást az ügyben, ha bírósághoz fordulnának és megnyernék a pert.

A következő évben a helyzet ezen a téren csak rosszabb lehet – írja a Pravda. A jövő évi költségvetési javaslat, hasonlóan az ideihez, 90 millió eurót szán a belügyminisztériumnak, ahova a rendőrség is tartozik, a tárcának azonban ebből az összegből még ki kell gazdálkodni a rendőrök egyszázalékos béremelését is. A bíróságok sincsenek jobb helyzetben. 16 millió euró hiányzik a kasszájukból csak a működtetésükhöz az idén, jövőre ez hiány tovább nőhet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.