Farkas Hilda az MTI kérdésére hozzátette: a nyugat-európai országokban a visszagyűjtött hulladékok aránya összességében eléri a 70-75 százalékot, s ezen belül a lakosság harmada, negyede gyűjt szelektíven. A szakember szerint a gazdasági válság nehéz helyzetbe hozta a szelektív hulladékgyűjtést, így a hazai papír- és műanyag alapú termékek begyűjtésével és újrafeldolgozásával foglalkozó vállalkozásokat is.
Mindemellett komoly lehetőséget kínál a napokban átadott, osztrák érdekeltségű Dunapack papíripari beruházás, hiszen ez a gyár hulladékpapírból gyárt csomagolóanyagokat. A műanyag alapú termékek újrahasznosítása már nehezebb feladat: nagyon komoly előválogatásra van szükség, ráadásul, például a PET-palackok visszagyűjtése tavaly nehezebbé vált, miután a kínai feldolgozók kevésbé importáltak Magyarországról. Azóta egyrészt élénkült a piac, illetve nálunk is beindult a feldolgozás, így esély van arra, hogy ezeket termékeket is újrahasznosítsák.
Farkas Hilda elmondta: az elektronikai gépek esetében célszerű lenne a tervezett átrakó állomásokon olyan feldolgozókat is létesíteni, amelyek képesek ismét használható állapotba hozni és értékesíteni ezeket a termékeket.
Mindemellett továbbra is kiemelten kezelik a környezettudatos ismeretterjesztést a lakosság körében, annak érdekében, hogy lehetőleg olyan termékeket vásároljanak a polgárok, amelyekről tudják, hogy utóbb nem a szemétdombra, hanem újrahasznosításra kerülnek.
(MTI)
Kihúzták a lottót, egy szerencsés játékos csaknem 300 millió forintot nyert















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!