Kimerültek a háztartások vásárlásokra mozgósítható tartalékai

Az eddigieknél is jobban visszaeshet a kiskereskedelmi értékesítés 2009 második felében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint, mivel úgy vélik, hogy a háztartások vásárlásokra mozgósítható tartalékai a nyári hónapokra kimerültek.

MNO
2009. 10. 22. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet csütörtöki közleményében a kiskereskedelmi forgalom élénkülésére számít decemberben a nyári–őszi hónapokhoz képest, de megjegyzi, hogy várhatóan az utolsó hónap forgalma is elmarad a tavalyitól. Az OKSZ a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön publikált adatait vette alapul előrejelzéséhez, amelyek szerint augusztusban tovább esett a kiskereskedelmi forgalom, a kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számított eladási forgalma – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2009 első nyolc hónapjában 4,2, augusztusban 7,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

A kereskedelmi szövetség szerint az adatokból arra lehet következtetni, hogy a háztartások vásárlásokra mozgósítható tartalékai a nyári hónapokra kimerültek, élelmiszerekből is sokkal kevesebb fogyott, iparcikkekből pedig a várakozásoknál is sokkal nagyobb a visszaesés.

A válság termelésre, beruházásokra és a jövedelemkiáramlásra gyakorolt hatása mellett kedvezőtlen volt az áfakulcs évközi emelése is, ami az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben veti vissza a vásárlásokat a második fél évben, különösen az iparcikkek területén – hangsúlyozza a szervezet.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.