Közel 20 milliárdnyi adókülönbözetet talált az APEH

Közel 18 milliárd forintnyi adókülönbözetet tárt fel az APEH Észak-Magyarországon az első három negyedévben, 34 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője.

MNO
2009. 10. 22. 16:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ehhez kapcsolódóan csaknem 9,5 milliárd forintnyi bírságot és egyéb szankciót szabtak ki, kiutalás előtt pedig 552 millió forintot tartottak vissza az ellenőrzések eredményeképpen – közölte Imregh Istvánné.

Hozzátette: az eredmények az igazgatóság fokozott ellenőrzési tevékenységének köszönhetőek. Az első három negyedévben 17 600 vizsgálatot végeztek, ami 0,9 százalékkal több, mint az elmúlt év első kilenc hónapjában. A tisztességtelen adózói magatartást tanúsítók kiszűréséhez az adóhatóság felhasznál minden rendelkezésére álló adatbázist, ezek adatainak az összefuttatásakor fény derül az ellentmondásokra – közölte Imregh Istvánné.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.