Megnyílnak Tutanhamon sírjának kapui + Képriport

Október 24-én megnyílnak Tutanhamon sírjának kapui a látogatók előtt. Az elfelejtett fáraó az egyiptomi történelem egyik legrejtélyesebb alakja. A rendkívüli kiállítás azt a látványt nyújtja, amely a felfedezők szeme elé tárult az 1920-as évek idején. Mintha nem is telt volna el 3300 esztendő.

MNO
2009. 10. 22. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tutanhamon az egyiptomi történelem egyik legrejtélyesebb alakja. Abból a 18. dinasztiából származik, amely az újbirodalmat megalapította, és amellyel új, kulturális virágkor köszöntött be. Ehnaton fáraó és feltehetőleg fő felesége, a híres Nefertiti fia 7 évesen lett fáraó, és korán, körülbelül 19 évesen hunyt el tisztázatlan körülmények között. Utódai minden emlékműről kitörölték a nevét, így egyetlen királylistán sem szerepelt, és feledésbe merült. Ismeretlenül, sírjában elrejtve nyugodott majdnem három és fél évezreden át a Királyok völgyében – míg végül Howard Carter rábukkant a sírjára.

Időutazás az ősi Egyiptom titokzatos világába

Howard Carter régészt lenyűgözte a szemei elé táruló kincsek látványa, amikor 1922. november 26-án először bepillanthatott Tutanhamon fáraó sírjába. Az eléje táruló kamrák néhol a plafonig voltak zsúfolva felbecsülhetetlen értékű sírmellékletekkel.

Az egyiptomi uralkodó sírjának három kamráját a kincsekkel egyetemben az eredeti állapotnak megfelelően, életnagyságban rekonstruálták, hogy ezáltal a látogató valósághű benyomást nyerhessen azon ajándékok lenyűgöző gazdagságáról, amelyek a királyt voltak hivatottak szolgálni a túlvilágon tett mágikus utazása során.

Az ókori egyiptomiak kultúrájával és hitvilágával – halotti kultuszukkal, isteneikkel, uralkodói családjaikkal és titokzatos hieroglifáikkal – kapcsolatos információkat látványosan, a legmodernebb médiatechnikával dolgozták fel és mutatják be.

Mintha nem is telt volna el 3300 esztendő

A középen elhelyezett szarkofág kivételével napjainkban már üresen áll a Királyok völgyében lévő sír, a nagyközönség és az Egyiptom-rajongók emlékezetében azonban kincseskamraként él tovább. E kiállítás révén 87 esztendő után a látogatók most első alkalommal tekinthetik meg a sírt eredeti leletállapotában.

Eredeti fényükben tündökölnek a szentélyszekrényekben elrejtett, aprólékos műgonddal lemásolt aranyozott istenségfigurák, kézzelfogható közelségbe kerülnek a múmia arany ékszerei, és összeállítását követően ismét teljes szépségében pompázik a sírba szétszedett állapotban behelyezett harci kocsi. Megcsodálható annak a világhírnévre szert tett maszknak a tökéletes másolata is, amelynek eredetije utolsó alkalommal a 80-as években kelt útra.

A sírkamrák egymás után nyílnak meg a kiállítás látogatói előtt, pontosan azt a látványt nyújtva, amely a felfedezők szeme elé tárult annak idején. Az őrök fekete alakjai mintha még most is a sírkamrát őriznék, a kincseskamrában pedig a ládáján fekvő sakál ugyanúgy őrzi a kanopusztartó szekrényt, mintha nem is telt volna el 3300 esztendő.

Budapesten a VAM Design Center ad otthont a kiállításnak 2009. október 24-től 2010. április 26-ig. A sírkamrába való belépés előtt a lenyűgöző élmény előkészítéseként a látogatók multimédiás eszközök segítségével kapnak ízelítőt Carter életrajzából, Tutanhamon történetéből és Egyiptom kultúrájából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.