Nem büszkélkedtek a szocialisták a szociális rendszer megfojtásával

Agyonhallgatták a szociális rendszer szinte teljes megfojtását a költségvetés vitájában a szocialisták – jelentette ki Soltész Miklós, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának alelnöke pénteken sajtótájékoztatón Nyíregyházán.

MNO
2009. 10. 22. 11:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mindent elárul” a szocialistáknak az a gondolatmenete, hogy a költségvetés vitájában csak Út a munkához programjuk sikereit emelték ki, s közben nem beszéltek a szociális rendszer normatíváinak csökkenéséről – mondta a tájékoztatón a kereszténydemokrata politikus. Soltész Miklós szerint ez a folyamat már 2006-ban megkezdődött, melynek eredményeként az elvonások reálértéke ma a 15 százalékot is meghaladja.

A politikus az elvonások példájaként a fogyatékos és demens, valamint a pszichiátriai betegek és a hajléktalanok nappali intézményi ellátását említette: előbbieknél 454 ezer forintról 406 ezer forintra, utóbbiaknál 214 ezerről 206 ezerre csökkennek az összegek. Elmondta: az emelt színvonalú bentlakásos ellátás szenvedi el a legnagyobb kivonást, hiszen az idei 545 ezer helyett jövőre csak 309 ezer forint jár a fenntartó intézményeknek. Emellett a fogyatékosok és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szánt források is csökkennek: 2010-ben 7,6 milliárdot von el ebből a szegmensből a költségvetés, ami miatt rengeteg ember fog utcára kerülni – hangsúlyozta Soltész Miklós, aki szerint a szocialisták így akarják kompenzálni a járulékcsökkentésből fennmaradó pénzeket. Sürgősen vissza kell rakni ezeket a pénzeket az ellátórendszerbe, mert a megvonásokat sem a megyei, sem pedig a települési önkormányzatok nem tudják majd elviselni – közölte.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat fideszes elnöke a tájékoztatón elmondta: a Bajnai-csomag térségi helyhatóságot érintő, 879 milliós elvonása annak működőképességet veszélyezteti. Az elnök szerint az önkormányzat ellátórendszere ezért egy év alatt mintegy 15 százalékos forráskivonást lesz kénytelen elszenvedni.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.