Olaj folyhat a csapokból Szlovákiában?

Szlovákia nagy részének ivóvízkészlete veszélybe kerülhet, ha Pozsony eleget tesz Ausztria kérésének, és megépíti a Barátság kőolajvezeték Pozsonyt Schwechattal összekötő szakaszát – írja a szlovákiai magyar napilap csütörtöki számában.

MNO
2009. 10. 22. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kőolajvezeték ugyanis a Csallóközön keresztül húzódna, amely most a legmagasabb szintű vízvédelem alatt áll. Simon Zsolt, a Híd képviselője úgy véli: ha a vezeték megépül, s esetlegesen szivárgások keletkeznek, a csallóközi vízkészlet szennyeződhet, és a csapokon akár kőolaj is érkezhet.

Simon Zsolt viszont az Új Szónak nyilatkozva rámutatott: Ausztriától az idei gázválság idején sem kapott segítséget Szlovákia, s ezután sem várhat. A Slovnaft szerint Szlovákia jelenleg is kellően diverzifikált olajellátással rendelkezik. Fél Krisztina, a cég kommunikációs munkatársa elmondta, szükség esetén két irányból is biztosítani lehet a Slovnaft ellátását.

Az egyik vonal a Barátság vezeték Ingolstadt felől érkező szakasza, a másik az Adria vezeték, mely Horvátországból érkezik, és Ipolyságnál csatlakozik a szlovák rendszerre. Ausztria már évek óta el akarja érni a kőolajvezeték megépítését, de Szlovákia ezt elutasította az ivóvízkészletek védelme miatt. Lubomír Jahnátek gazdasági miniszter szerint még nem eldöntött tény, hogy a Csallóközön keresztül vezet-e majd a Pozsonyt Schwechattal összekötő kőolajvezeték.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.