A szlovén balközép kormány januárban azt javasolta „önkéntes” korlátozásnak, hogy a legfelső vezetők fizetése legfeljebb ötszöröse legyen az illető ágazatban kifizetett átlagbérnek. Most várhatóan ezt tennék meg a kötelező szabályozás alapjának is.
Matej Lahovnik gazdasági miniszter javaslatát támogatja Borut Pahor miniszterelnök is a válságos időkre és különösen az állami cégek veszteségeire, illetve állami kisegítésére tekintettel – jelentette pénteken az APA hírügynökség Ljubljanából. A jogszabály várhatóan kormányrendelet formájában fog megjelenni.
A Dnevnik napilapban nemrég megjelent ranglistából kiderült, hogy a legjobban fizetett vállalatvezető tavaly a Primorje építővállalat vezérigazgatója, Dusan Crnigoj volt havi 64 700 eurós bruttó keresettel, ez százszorosa a cégénél fizetett átlagbérnek. Ennél is nagyobb felzúdulást keltett, hogy a ranglistán előkelő helyen szerepeltek állami tulajdonú vagy állami többségű cégek vezetői is, például a veszteséges szlovén államvasutaké, a Telekom Slovenijéé vagy a Luka Koper kikötőüzemeltetőé: havi több mint 20 ezer eurós bruttó jövedelmük legalább a tízszerese volt beosztottaik átlagos keresetének.
(MTI)
Hidvéghi Balázs: Brüsszel a magyarok pénzét is Ukrajnába küldené















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!