39 milliárd dollár kellene a tüdőgyulladás ellen

A világszerte legtöbb gyerek halálát okozó tüdőgyulladás elleni küzdelemhez 39 milliárd dollárra lenne szükség a következő hat évben – közölték ENSZ-tisztségviselők.

MNO
2009. 11. 02. 8:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első alkalommal tartják meg hétfőn a tüdőgyulladás világnapját, ebből az alkalomból az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF közös akciótervet bocsát ki, hogy 5 milliónál több gyereket megmentsen a haláltól 2015-ig. A 68, nagy halálozási aránnyal rendelkező ország közül Kínában 13 milliárd, Indiában 7 milliárd dollárt költenének el.

A terv végrehajtásához szükséges összeg kevesebb, mint amennyit például az AIDS betegségre költenek, holott a tüdőgyulladás több gyereket öl meg, mint az AIDS, a malária és a kanyaró együttvéve. Az összes gyerekhalál mintegy 20 százalékát okozza a tüdőgyulladás évente, míg az AIDS két százalékát.

A közegészségügyi szakértők úgy vélik, ideje ráirányítani a közvélemény figyelmét is a tüdőgyulladás következményeire. Az ENSZ szakosított szervezetei többféle beavatkozást terveznek a vakcinálástól az olyan általánosabb elképzelésekig, mint a gazdasági fejlődés elősegítése, mert a tüdőgyulladás miatti halálozás szorosan összefügg az alultápláltsággal és a szegénységgel. Nem minden szakértő ért azonban egyet a pénz ilyen célú elköltésével. „A közel negyven milliárd dollár nagy hányada elfecsérlődik, hacsak nem ragaszkodnak a vakcináláshoz” – véli Philip Stevens, a londoni székhelyű International Policy Network munkatársa.

A GAVI, a Globális Szövetség a Vakcinákért és az Immunizációért – melyben ENSZ ügynökségek és olyan civil szervezetek vesznek részt, mint a Bill és Melinda Gates Alapítvány – éppen ezt a célt tűzte ki. 2015-ig 4 milliárd dollárt költene 42 szegény országban mintegy 130 millió gyerek tüdőgyulladás elleni beoltására. Ilyen vakcina már 2000-től rendelkezésre állt, ám csak a gazdagabb országokban. A tüdőgyulladásra irányuló megújított figyelemmel, valamint az új forrásokkal a következő néhány évben az egészségügyi szervezet illetékeseinek reményei szerint felére csökkenhet az emiatt történő halálozás.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.