Munkába állt 154 diósgyőri kohász

Pénteken 91, szombaton 63 egykori diósgyőri kohásszal kötött szerződést a DIFO Kft. – írta az Észak-Magyarország.

MNO
2009. 11. 02. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap hétfői száma szerint a múlt heti tájékoztatót követően rendben lezajlottak a szerződéskötések a hétvégén. Takács Béla, a DIFO Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: ennek eredményeként hétfőn reggel 6 órakor 154 ember vette fel a munkát, akik maximum február 28-ig lesznek a DIFO Kft. alkalmazottai. Legkésőbb ezen időpontig kell átvennie őket a DAM vagyonát megvásárolni szándékozó befektetői csoportnak, amelynek képviselői folyamatosan dolgoznak a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel teljesítésén.

Szabó József, az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról számolt be, hogy ehhez, valamint a DIFO Kft.-nél a létszámból adódó többlet adminisztrációt végző két ember, illetve a felszámoló által foglalkoztatott 15 ember béréhez összesen 128 millió forintot biztosít a munkaerőpiaci alap.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.