Őrizetbe vettek két kábítószer-terjesztőt a dombóvári rendőrök a héten. Az ügyészség azonban úgy látta, hogy nincsenek meg előzetes letartóztatásuk feltételei, ezért szabadlábon védekezhetnek. Hat lakcímen tartottak házkutatást szerdáig. A rendőrök kábítószer használatát bizonyító anyagmaradványokat, eszközöket foglaltak le. Hat tanút hallgattak ki, közülük öten fiatalkorúak és még tanulnak.
Mindannyian elismerték, hogy alkalmanként együtt, illetve néhányan rendszeresen marihuánát szívtak. El is mondták, ki az a helyi fiatalember, akitől vásárolták a füvet, amelynek az árát zsebpénzükből dobták össze. A kihallgatásukon arra a kérdésre, hogy mi késztette őket a marihuánás cigaretta kipróbálására, a nyomozók azt a választ kapták, hogy unatkoztak és a szer hatására is kíváncsiak voltak.
A terjesztéssel gyanúsított fiatal ellen visszaélés csekély mennyiségű kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Vallomásában megnevezte azt a szintén dombóvári férfit, akitől ő vásárolta a kábítószert. Utóbbi részleges beismerő vallomást tett. A fogyasztók teljes körének a feltérképezése még folyamatban van.
(teol.hu)
Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!