Mint elmondta, a kiemelt és koncentrált ellenőrzési sorozat december 1-31. között zajlik le, az összehangolt akciók egyenletes elosztásban valósulnak meg, de szükség szerint több hatóság együtt is ellenőrizhet. A főigazgató példaként említette, hogy délelőtt a VPOP és az APEH végzett együttes ellenőrzést a józsefvárosi piacon, délután két órakor pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a földművelési minisztérium Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatala vesz részt együttes, úgynevezett bemutató ellenőrzésen a budapesti Vörösmarty téren.
Wittich Tamás elmondta: az elmúlt években is nagy súlyt fektettek arra, hogy a vállalkozásokat előre tájékoztassák az ellenőrzések céljáról és helyszínéről. Az idei ellenőrzésnél sem cél a szankció kivetése, viszont szigorú hatósági fellépésre kell számítani az egészséget, a biztonságot veszélyeztető súlyos esetekben és ismételt jogsértésnél. A főigazgató hangsúlyozta, hogy alapvető cél a fogyasztók és a tisztességes kereskedők védelme.
Az eddigi ellenőrzési akciók során még mindig sok szabálytalansággal találkoztak, például az akciósként hirdetett ár nem egyezik a pénztárnál felszámítottal. A hatóságok az ellenőrzéskor a biztonságot kiemelten figyelik, az akció során középpontba helyezik a szezonális termékek vizsgálatát. A fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriumában folyó vizsgálatokról szólva Wittich Tamás elmondta, hogy a karácsonyi fényfüzéreknél veszélyes termékeket találtak, és nem csökken a gyermekeket veszélyeztető termékek aránya sem – ezeket a termékeket kivonják a forgalomból. Wittich Tamás közölte, hogy az ellenőrzések során alapvetően a szezonális cikekket árusító helyekre és a nagy forgalmú területekre kitelepült piacokra koncentrálnak.
(MTI)
Szijjártó Péter új szövetséget jelentett be














