Papokat rágalmazott a honlap

Bizonyítási eljárást folytattak és egy tanút hallgattak meg kedden a székesfehérvári egyházmegye – mint magánvádló – által nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt indított per keddi tárgyalásán a székesfehérvári bíróságon.

MNO
2009. 12. 15. 17:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pert azért indította az egyházmegye, mert egy – a bíróság által nem nevesített – internetes honlapon az egyházmegye püspökéről, szintén pap testvéréről és több papjáról 2007 szeptemberében becsületsértő fényképeket, illetve rágalmazó nyilatkozatok tettek közzé.

Azok a feljelentést követően le is kerültek a portálról. A honlaphoz feltehetően információkat szolgáltató, a weboldalt készítő, illetve továbbító két vádlott – a harmadik társuk betegség miatt marad távol a tárgyalástól – részben elismerte a vétséget.

A honlap többször változott, s hogy alakításában, továbbításában kinek, milyen szerepe volt, a bíróság mérlegeli majd. A pert Megyeri Mária bírónő február 25-re napolta el.

Olyan rágalomról van szó, amelyet még alázattal sem lehet szó nélkül elviselni, mert mindenkinek joga van a jó híréhez, becsületéhez, tisztességéhez – hangoztatta a tárgyalást követően újságíróknak a perben az egyházmegyét képviselő Spányi Antal megyéspüspök. Az egyházmegye főpásztora úgy vélte, jogállamban megengedhetetlen, hogy bárki valótlan állításokkal rágalmazzon, becsületében, hivatásában tönkretegyen, papi pályát. Az ilyen cselekmények ismétlődését az igazságszolgáltatás eszközeivel kell megakadályozni – tette hozzá.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.