Szexuális terror, akasztás: mindketten mennek a börtönbe

Jogerősen tizenegy év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre, illetve nyolc év fegyházbüntetésre ítélt emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt a Szegedi Ítélőtábla kedden két férfit, akik szexuális szolgáltatásra kényszerítették és felakasztották egy zárkatársukat.

MNO
2009. 12. 15. 12:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két férfi 2007-ben a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben szabadságvesztését töltötte. A cellában több alkalommal is bántalmazták és szexuális szolgáltatásra kényszerítették egy zárkatársukat. A férfi mindig tiltakozott ez ellen, a vádlottak azonban a sorozatos verések mellett egy idő után azzal is fenyegették, hogy felakasztják, ha nem teljesíti a kérésüket, s ezt végül meg is tették.

A lepedőből font „kötélre” felakasztott ember életét egy negyedik cellatárs mentette meg. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság szeptemberben a fiatalkorú elsőrendű vádlottat emberölés kísérletében, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mint visszaeső társtettest és testi sértés bűntettében mint visszaeső társtettest találta bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 11 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Az ügy másodrendű vádlottja nyolc év fegyházbüntetést kapott folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettéért mint társtettes és testi sértés bűntettéért mint társtettes. Az ítélet ellen mindketten fellebbeztek, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, amely a szemérem elleni erőszak bűntetténél mindkettejük esetében mellőzte a társtettességre utalást, egyebekben a korábbi ítéletet helybenhagyta.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.