A feketegazdaság szorongatja a tésztapiacot

Lapértesülés szerint stagnál a magyarországi tésztapiac, de nem az import, hanem a feketegazdaság szorongatja inkább a gyártókat.

MNO
2010. 04. 14. 6:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Világgazdaság szerdai számában a hazai tésztagyártás első két szereplője nyilatkozik a piaci helyzetről. Káhn Norbert, a Gyermely Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint az év második felénél előbb aligha várható bővülés a száraztésztapiacon, ám ez is csak arra lesz elég, hogy az ágazat tavalyi eredményét tudja megismételni. Sárik Ferenc, a második piaci szereplőként nyilvántartott Cerbona Zrt. marketingvezetője viszont úgy nyilatkozott, hogy a tészta iránti kereslet növekedését látják a piacon.

A válság nem kezdte ki a tésztapiacot, tavaly 1-2 százalékkal még nőtt is az értékesítés, azonban gyorsabban terjednek az olcsóbb kereskedelmi márkák, és több volt a kedvezményes értékesítés is – teszi hozzá a lap a Nielsen piackutató adatai alapján.

Káhn Norbert elmondta, hogy miközben a búza ára csökkent, a tojásé emelkedett, vagyis az alapanyagárak összességében nőttek. Ugyanakkor a forint erősödése csökkentette az import nyomását.

Ezzel ellentétes hatást okozott azonban a lap szerint, hogy az áfa emelkedését követően a tésztagyártók is a feketegazdaság előretörését tapasztalták. Annak mértékét 30 százalékra becsülik.

(Világgazdaság, MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.