Basescu elégedetlen

Traian Basescu román államfő elégedetlen az államapparátusban eddig végrehajtott leépítések mértékével, ezért arra készül, hogy személyesen vonja felelősségre a kormányt.

MNO
2010. 04. 14. 10:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő korábban egy magántelevízió stúdiójában vett részt egy beszélgető műsorban, ott számos olyan megállapítást tett, amely felkavarta a belpolitikai életet. Ilyen volt az a javaslata, hogy a parlamenti küszöböt a jövőben tíz százalékra emeljék. A szerdai román sajtó ugyanakkor egy másik bejelentését „kapta fel”, amely szerint a Cotroceni Palotában lévő hivatalába készül összehívni a kormányt, hogy számon kérje, miért nem teljesítették az állami hivatalokra vonatkozó leépítések terveit.

A Ziarul Financiar szerdán meglehetősen szokatlannak nevezte ezt az eljárást. Emlékeztet: a román alkotmány csupán arra jogosítja fel az államelnököt, hogy külön a pártokkal folytathasson konzultációkat adott kérdésekről, a kormányüléseken pedig legfeljebb csak elnökölhet, de semmiképpen sem hívhatja össze azokat.

Márpedig ez esetben éppen a kormány „összehívásáról” lenne szó – állapítja meg a lap. Bukarestben „köztudottnak” veszik, hogy a kormány fő erejét képviselő Demokrata Liberális Párt (PD-L) – amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt alkot koalíciót – magának Basescunak a pártja, vagyis – mint a kommentátorok mindvégig sugallják – Emil Boc pártelnök és miniszterelnök „azt teszi, amit Basescu mond neki”. Az utóbbi időben azonban a párton belül is kezd kialakulni állítólag egy Basescuval szembehelyezkedő „kemény mag”, olykor arról is szól a fáma, hogy Emil Boc maga is dacolni igyekszik az államfővel.

Basescu elégedetlenségének egyik fő oka állítólag az, hogy a Boc-kormány egyelőre nem képes számot adni arról, konkrétan milyen lépéseket is tett a korábban bejelentett karcsúsításokkal kapcsolatban. Sebastian Vladescu pénzügyminiszter az év elején felkavarta a kedélyeket azzal a bejelentéssel, hogy a kabinet mintegy 100 ezer embert készül elbocsátani az állami szférából. Akkor Emil Boc cáfolta ezt a „túlzó” kijelentést. A lapok emlékeztetnek, hogy valójában eddig néhány ezer dolgozót tettek az utcára az állami vasútvállalatnál (CFR).

Tavaly novemberben Boc bejelentette, hogy bezárnak 112 állami ügynökséget, amely egymilliárd eurós megtakarítást jelent a költségvetés számára. Később kiderült, hogy mindössze 53 ilyen ügynökséget számoltak fel. Jelezték, hogy ennek nyomán 9 ezer embert bocsátanak el. Ugyancsak előirányozták, hogy az oktatás területén 15 ezer embernek szűnik meg majd a munkahelye. A sajtó szerint azonban nincs információ arról, milyen mértékűek is voltak valójában a leépítések. Az említett műsorban Basescu így fogalmazott: „Megnéztem a statisztikákat, de nem nagyon láttam adatokat a leépítésekről”. Felhívta a figyelmet a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodásra, valamint arra, hogy nem szabad növelni a költségvetési kiadásokat. Szerinte megengedhetetlen lenne, hogy a megállapodás lejártakor, 2011-ben újabb hitelt kelljen felvenni a fizetések és nyugdíjak kifizetésére.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.