Nem lehet megállítani a Videotont

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar labdarúgó NB I 22. fordulójának zárómérkőzésén a Videoton egygólos győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Nyíregyháza ellen. A győztes gólt Sándor György szerezte az első félidő közepén. A tabellát így továbbra is a fehérvári együttes vezeti négy pont előnnyel a Debrecen, tizenegy egységnyivel a még dobogós Győr előtt.

Pintér Patrick
2010. 04. 11. 17:35

Honvéd: Németh G. – Nagy Z., Debreceni, Vukmir, Jancsuk – Moreira (Vaccaro, 74.), Akassou, Macko (Coira, 80.), Diego – Bajner (Abraham, 56.), Abass

Gólszerző: Montvai (61.), Némedi (72. – 11-esből), illetve Bajner (40.), Vaccaro (84.)

Változatos mérkőzésen igazságos döntetlent játszott a Kecskemét és a Honvéd. Először a vendégek jutottak előnyhöz Bajner pöccintésével, majd a KTE fordított a gólfelelős Montvai, valamint Némedi találatával. A végén mégis a kispestiek örülhettek, a télen szerződtetett Vaccaro ugyanis kiegyenlített. Urbányi István így döntetlennel debütált a kecskeméti kispadon.

MTK–Ferencváros 1-1 (0-1)

Szombat, Budapest, Hidegkuti-stadion, 3500 néző. Vezette: Bede

MTK: Filipovics – Vági, Rodenbücher, Balogh B. (Szekeres, 18.), Hidvégi – Pintér Á., Vadnai – Pál A., Szatmári, Kulcsár T. (Tischler, 72.) – Lázok (Könyves, sz.)

FTC: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Wolfe (Stockley, 24.), Alcantara – Doherty, Adnan, Tóth B. (Lipcsei, 84.), Kulcsár D. (Rósa, 90.) – Elding, Ferenczi

Gólszerző: Szatmári (57.), illetve Elding (26.)

Pontosztozkodás született a Hungária körúton is, ahol a Ferencváros szerzett vezetést a szezonban hatodik találatát elérő Elding révén, ezt a hazai pályán játszó MTK az 57. percben Szatmári bombagóljával egalizálta. A két csapat ezzel az egy-egy ponttal megszilárdította helyét a tabellán.

Győr–Haladás 1-1 (1-1)

Szombat, Győr, ETO Park, 2500 néző. Vezette: Oláh

Győr: Sztevanovics – Tokody, Eugéne, Fehér Z., Szabó O. – Pilibaitis (Ganugrava, 77.), Józsi, Kink, Koltai (Pantava, 68.) – Copa (Ceolin, 57.), Alekszidze

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. – Rajos, Simon Á. (Iszlai, 85.), Halmosi – Nagy G., Oross (Bogdanovics, 90.), Sipos (Lattenstein, 69.)

Gólszerző: Józsi (17. – 11-esből), illetve Tóth P. (38. – 11-esből)

Az Újpest legyőzése után most egy másik élcsapat, a Győr otthonában tudott pontot szerezni a Haladás, amely így szép lassan kezd kimászni a hullámvölgyből. A mérkőzés mindkét találata büntetőből esett, az elsőt Józsi György, a másodikat Tóth Péter értékesítette.

Diósgyőr–Pápa 3-0 (2-0)

Szombat, Miskolc, 1500 néző. Vezette: Sulyok

DVTK: Malinauskas – Bognár Zs., Supic, Gal, Takács P. – Lippai, Jeknics, Vukadinovics, Huszák (Búrány, 53.) – Balajti (Dobos, 62.), Brnovics (Sadjo, 84.)

Pápa: Szűcs L. – Venczel, Dlusztus (Agwo, 53.), Farkas A., Rajnay – Varga G. (Granát, 59.), Gyömbér, Heffler N. – Jovánczai, Bárányos, Orosz (Bali, 34.)

Gólszerző: Lippai (7.), Brnovics (38.), Búrány (89.)

Úgy látszik, jót tett a diósgyőri csapatnak az edzőváltás, hiszen az előző hat mérkőzésen szerzett egy pont után most rögtön hármat zsebelt be a könnyű ellenfélnek cseppet sem nevezhető Pápa ellen. Az immáron Tóth László irányította piros-fehérek Lippai közeli találatával vezettek, az egygólos előnyt Brnovics szép egyéni alakítással duplázta meg, Búrány gólja pedig már csak hab volt a tortán.

Kaposvár–Vasas 1-0 (1-0)

Szombat, Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Szilasi

Kaposvár: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz, Junior – Gujic, Maróti, Sztanics (Farkas Z., 79.), Pest K. (Culum, 67.) – Godslove (Balázs B., 67.), Oláh

Vasas: Végh – Balog Zs., Kovács G., Mileusznics, Katona (Bakos, 56.) – Benunesz, C. Pavicsevics, Dobrics, Majoros – Hrepka, Divics (Mundi, 75.)

Gólszerző: Oláh (3.)

 

Egy korai gól, mégpedig Oláh Lóránt fejesgólja döntötte el a három pont sorsát Kaposváron a Rákóczi javára. A második félidőben a Vasasnak volt egy óriási helyzete, ám ezt Hrepka elpuskázta, így maradt az 1–0-s hazai siker.

 

Videoton–Nyíregyháza 1-0 (1-0)

Vasárnap, Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3000 néző. Vezette: Németh Á.

Videoton: Sebők – Lázár (Milanovics, 76.), Horváth G., Lipták, Elek – Sándor Gy., Farkas I B., Polonkai (Szakály D., 81.) – Farkas II B., Nikolics (Lencse, 62.), Alves

Nyíregyháza: Ovszijenko – Hurt, Kovacsevics (Minczér, 56.), Balbinot, Bosnjak – Miskolczi (Fekete, 81.), Struhár, Zabos, Nacim – Buguerra, Honma

Gólszerző: Sándor Gy. (27.)

Rengeteg helyzetet kidolgozott, ám csak egyet tudott értékesíteni a Videoton, amely így is nyerni tudott 1–0-ra a kiesőjelölt Nyíregyháza ellen. A három pontot érő találat Sándor György nevéhez fűződik, aki a 27. percben Alves mellel lekészített labdáját félfordulatból lőtte a kapu bal alsó sarkába. Sándor lövése egyébként megpattant a menteni igyekvő Kovacsevicsen, akinek testéről vágódott a hálóba a labda.

 

Az élmezőny:

1. Videoton 50 pont

2. Debrecen 46

3. Győr 39

4. ZTE 38

5. Újpest 35

6. MTK 34

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.