Nyílt koponyasérülése lett a macska miatt

Ismét szerencsétlenül járt Nagy-Britannia egyik legesendőbb, mondhatni balesetrekorder embere. Ez volt a harmincadik komolyabb sérülése.

MNO
2010. 04. 13. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezúttal egy markológéppel gyűlt meg a baja az immár 58 éves férfinak annyira, hogy eltörött mindkét lába. Az erőgép véletlenül egy falnak szorította.

Korábbi nevezetes sérüléses esései közül kiemelendő az, amikor egy krumplira lépett, és az, amikor egy macskában botlott el. Utóbbi úgy elgáncsolta, hogy a peches Mick Wilary nyílt koponyatörést szenvedett.

Eddigi kórházi krónikája szerint már több mint harmincszor sérült meg alaposan, 15 csontja törött. A férfi mezőgazda, és számtalanszor rúgták már meg tehenek. Előfordult, hogy véletlenül késsel levágott egy ujjából, és sokszor törte el ujjait, amikor kalapált.

„Kalandos vele élni” – mondta a férfi felesége a Daily Telegraph című brit lapnak. „Ha valakinek valahol meg kell sérülnie, és Mick ott van, akkor ő lesz az” – tette hozzá.

(Daily Telegraph)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.