– Ha ezt a fajta túlzott magabiztosságot veszélyesnek tartja, akkor miért ilyen csendes a kampányuk?
– A budapesti megfigyelőállások nem azt a képet mutatják, mint a vidékiek. A fővárosban leginkább a médiát szondázzák, vidéken föld- közelibb a nézőpont. Vidéken jól látszik, hogy nagyon kemény, megfeszített kampányküzdelmet vívunk. Csak az utolsó napokban csaknem hárommillió embert keresnek fel az aktivistáink, hogy átadják az utolsó, mozgósító levelet, amit a választóinknak írtam. A jelöltjeink is az utolsó pillanatig kampányolnak. A médiából ez nem látszik, ha valaki csak onnan tájékozódik, akkor vélheti úgy: csendes a kampány, mert a médiazaj most valóban visszafogottabb, mint az előző választások idején volt.
– Van más furcsaság is ebben a kampányban. A többi párt úgy viselkedik, mintha a Fidesz kormányozna nyolc éve, mindenki egyfajta ellenzéki attitűdből támadja a Fideszt és önt.
– Ez komoly kihívást jelentett a számunkra. Vannak külföldi példák, hogy ha egy ellenzékben lévő politikai erő már a választások előtt úgy tesz, mintha kormányozna, akkor sokat veszít a választók rokonszenvéből. Az emberek ezt nem szeretik. Az volt a feladatunk, hogy két lábbal a földön maradjunk, ne engedjük, hogy valamiféle spekulatív térbe helyezzenek minket, és ragaszkodjunk ahhoz, hogy a közbeszéd a valóság elemeivel foglalkozzon. A valóság pedig az, hogy a szocialisták kormányoznak, rosszul kormányoznak, bajba sodorták az országot, azonnali változásra van szükség, és ennek a változásnak a vezető ereje a Fidesz.
– Minden más párt egy fronton harcol, önök ellen. A Fidesznek két nagy fronton kell helytállnia: az MSZP és a Jobbik ellen. Nem gyengíti ez a kampányüzeneteiket?
– Elvileg akár gyengíthetné is, hiszen a kétfrontos harc az erők megosztásához vezet. Ugyanakkor az is igaz, hogy amikor több oldalról támadják az embert, azzal a jelentőségét és az elfogadottságát is növelik.
– Az új kormány ugyanerre a több- frontos harcra számíthat, mind az MSZP, mind a Jobbik kérlelhetetlen ellenfele lesz.
– Lehetséges, hogy így lesz, de hát aki fél, az ne menjen az erdőbe. Nekünk mindenesetre megvan az az előnyünk, hogy nem egy kezdő kormánypárt leszünk. Végigéltük már az összes stációt, mint az a munkás, aki inasként kezdte az üzemben, és onnan jut fel adott esetben a vezérigazgatói székig. Részesei voltunk a kommunizmussal szembeni ellenállásnak, megtanultuk azokat a technikákat, amelyeket csak akkor és csak ott lehetett elsajátítani, ellenzéki pártként ott voltunk az első és a második szabadon választott parlamentben, majd megadatott, hogy kormányzó párt lehessünk. Utána ismét ellenzéki évek jöttek, de nyertünk európai parlamenti választásokat, önkormányzati választásokat, úgy gondolom tehát, hogy összegyűlt itt annyi tapasztalat, amennyi a sikeres kormányzáshoz szükséges. Ehhez képest lényegtelen körülmény, hogy jobbról is és balról is rángatni fogják a zakónk ujját.
– Ebben a kampányban a leggyakoribb vád az volt önök felé, hogy nincs programjuk, vagy ha van is, nem kellő részletességgel tárták azt a nyilvánosság elé. Miért nem tették?
– Nem gondolja, hogy a Fidesz olyan túlzott várakozásokat ébreszt, amelyeknek nem tud majd megfelelni?
– Az életszínvonallal kapcsolatos igényeknek nem lesz ilyen könnyű eleget tenniük.
– Az MSZP azt mondja, hogy bár Magyarországot súlyosan érintette a válság, a Bajnai-kormány intézkedéseinek köszönhetően sikerült kikászálódnunk belőle, sikerült elkerülnünk a szakadékot, sikerült olyan emelkedő pályára állítani a gazdaságot, ami megteremti a jövőbeni növekedés lehetőségét. Ön romeltakarításról, újjáépítésről beszél. Hogy lehet ennyire eltérően megítélni ugyanazt az országot?
– Ha megnyeri a Fidesz a választást, mi lesz az új kormány első pár intézkedése?
– A legfrissebb közvélemény-kutatások mindegyike kétharmados győzelmet prognosztizál a Fidesznek. Komolyan veszi ezeket?
– A szocialisták ebben a kampányban megint megcáfolták Hérakleitoszt, és bemutatták, hogy igenis lehetséges kétszer vagy akár többször is belelépni ugyanabba a folyóba. Látványosan rettegnek öntől, és javában féltik a demokráciát. Nem unja ezeket a szlogeneket hallani?
– Most éppen Kubatov Gábor szavainak az ürügyén együtt aggódik az MSZP a Jobbikkal, Lendvai Ildikó a Kuruc.infóval, vállt vállnak vetve féltik a Fidesztől a társadalmat.
– Sokan nem csak ezt várják a Fidesztől. Sokan annyira nehéz helyzetben vannak, hogy csodát várnak. Nekik mit tud mondani?
– A választókban most erős az igény az elszámoltatásra. Márpedig ez az a terület, amelyre az új kormánynak kevés ráhatása lesz, viszont ez ügyben mindent a kormányon fognak számon kérni. Ezen a téren nem tart gyors hitelvesztéstől?
– Érdekesen árnyalja a képet, hogy a Jobbik önöket is el akarja számoltatni. Megijedtek ettől?
– A Fidesz kampányának egyik fő üzenete volt, hogy az őket támogató tábornak nem szabad megosztania a szavazatát. Ez reális veszély?
– Nem idegesíti önt, hogy most, amikor történelmi vereséget lehet mérni a szocialistákra, hi