Szegeden két órát várakoznak az igazolással szavazók

Csaknem két órát kellett várniuk vasárnap délután Szegeden azoknak, akik igazolással akartak szavazni a csongrádi megyeszékhelyen.

MNO
2010. 04. 11. 14:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erre a célra kijelölt szavazókörnél, a szegedi Kálvária sugárúti középiskola előtt még az utcán is várakoztak a szavazni szándékozók – többségében fiatalok – vasárnap délután. A szavazókör bejáratánál állók az MTI-nek elmondták, csaknem két órája állnak a sorban, többségük Szegeden tanuló egyetemista, akiknek máshol van az állandó lakóhelye.

Mózes Ervin szegedi címzetes főjegyző az MTI érdeklődésére elmondta: Szegeden 130 238 szavazásra jogosultat vettek nyilvántartásba, közülük 1427-en szavazhatnak igazolással. Utóbbiak közül délután fél 4-ig 374-en adták le voksukat. Az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörben a szavazatszámláló bizottság létszáma a szokásosnál nagyobb, két jegyzőkönyvvezető dolgozik párhuzamosan – tudatta a főjegyző. Azok, akik este hétkor már a sorban állnak, mindenképpen leadhatják a szavazatukat – tette hozzá.

Fél órát is várni kellett Győrben

Akár fél órát is kellett napközben várnia annak, aki igazolással szavazott Győrben – mondta el az MTI-nek a városi választási iroda vezetőjének jogi helyettese. Csörgits Lajos közölte: kilencszáznál több választópolgárt kellett helyben felvenni a névjegyzékbe, és az egy-két perces procedúra hosszúra dagasztotta a sorokat abban a szavazókörben, ahol a bejelentett lakhelyüktől távol tartózkodók voksolhattak a városban. A Kisalföld című megyei napilap internetes oldala arról számolt be, hogy voltak, akik körülbelül egyórás várakozás után tudtak csak szavazni a győri Révai Miklós Gimnáziumban berendezett szavazókörben. Egy olvasó beszámolója alapján arról ír a portál, hogy az udvaron kellett várakozniuk, és mivel az eső szakadt, többen szavazás nélkül távoztak.

Torlódás Kaposváron is

Kaposváron is torlódás volt az igazolással szavazókat fogadó szavazókörben; voltak, akik 20-25 percet álltak sorban – többen az utcán várakozva –, hogy leadhassák voksukat, ám vasárnap délutánra „helyreállt a rend” – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

„Morgolódás volt, atrocitás azonban nem történt” – mondta Kéki Zoltán, megjegyezve: többször kérték az erre vonatkozó jogszabály módosítását, vagyis azt, hogy több szavazókört jelöljenek ki az igazolással szavazók számára. A választási iroda vezetőjének tájékoztatása szerint 369-en kérték, hogy az országgyűlési választás első fordulóján Kaposváron adhassák le szavazatukat, amit a törvényi elírások szerint egy erre kijelölt szavazókörben tehetnek meg.

A somogyi megyeszékhely 61 szavazókörében átlagosan 882 választásra jogosult kaposvári adhatja le voksát – közölte Kéki Zoltán, a torlódásra magyarázatként hozzátéve: az ide bejelentkezőkkel ez az adott szavazókörben 42 százalékos többletlétszámot, és ezzel többletmunkát is jelent. A Kaposváron igazolással szavazók többsége a délutáni órákig leadta voksát, ám, ha lesz olyan, aki ezt az urnazárásig nem tudja megtenni, de ott van a szavazóhelyiségben vagy annak előterében, az természetesen még 19 óra után is leadhatja szavazatát – mondta a helyi választási iroda vezetője.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.