Egymásnak ismeretlen csoportriválisok

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság felvezetését szolgáló sorozatunkban ma a C csoport tagjait mutatjuk be. A kvartett toronymagas esélyese a csak a Premier League-ben szereplő játékosokra építő Anglia, amely az Egyesült Államokkal, Algériával és Szlovéniával került össze a sorsoláskor. Fabio Capello együttesében azért így is lesz néhány nagy hiányzó, mint a sérült David Beckham vagy éppen a válogatottságot önként lemondó Jamie Carragher.

David Beckham Achilles-ín-szakadása is hátráltató tényező az angoloknál (a Milan jobbszélsője a sajtófőnöki teendőket látja majd el a csapatnál), de Gerrard sincs éppen csúcsformában idén, Frank Lampard viszont remekül szerepelt tavasszal, ő lendületet adhat a fehér mezeseknek. Beckham helyére eséllyel pályázhat Theo Walcott, aki az utóbbi időben az Arsenal egyik erősségévé vált. Elől is akad gond, mivel Wayne Rooney-nak a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőn megsérült a bokáján, s bár az egy héttel későbbi visszavágón már játszott, látszott rajta, hogy nincs százszázalékos állapotban. Szerencsére Jermaine Defoe, Darren Bent és Gabriel Agbonlahor is jó formában várja a vb-t, így lesz kit csatasorba állítania Capellónak. Az olasz edző egyébként honfitársaival vívná legszívesebben a finálét – legalábbis néhány héttel ezelőtt ezt nyilatkozta az újságoknak.

Anglia az európai zóna 6. csoportjának élén végzett a selejtezőkben, hat ponttal megelőzve Horvátországot. Idén egyetlen felkészülési mérkőzést játszott a csapat, a Wembley-stadionban 3-1-re megverte Egyiptomot. A világbajnokság előtt megmérkőznek még Mexikóval (május 24.) és Japánnal (május 30.) is.

Egyesült Államok

Sok nehézséggel küzd az amerikai csapat is, legalábbis, ami a sérülteket illeti. Az elmúlt nyáron a Milanhoz került Onyewu egész évben sérült volt, Charlie Davies borzalmas autóbalesete után lábadozik, míg Stuart Holdennek a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen tört el a bokája. Igaz, közülük csupán Onyewu számít állandó kezdőjátékosnak. Szerencsés esetben azonban mindhárman felépülhetnek a vb-ig, ám hogy nem lesznek teljes értékű játékosok, az szinte biztosra vehető.

A csapatjátékkal ugyanakkor nincs különösebb gond, ugyanazt a küzdős, erőfutballt játssza az USA Team, amit évek óta megszokhattunk tőle, igazi vezéregyéniség is csak egy van a csapatban Landon Donovan személyében. Az Európában a Leverkusen, a Bayern München és az Everton csapatában is megfordult támadó eddigi 121-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, de a celtices DaMarcus Beasley is túl van már a 90. fellépésén. Donovanen kívül Pearce (Dallas) és Findley (Salt Lake) számíthat behívóra a hazai bajnokságból, a többiek légiósok lehetnek.

Mint például a csapatkapitányi tisztséggel is megbízott Bocanegra, vagy éppen a szövetségi kapitány, Bob Bradley fia, Michael, aki a Mönchengladbach alapembere. De Clint Dempsey játékára is érdemes lesz odafigyelni, ő Gera Zoltán csapattársa a Fulhamnél, és a tavalyi Konföderációs Kupán – amelyen a válogatott megfosztotta a spanyolokat veretlenségi sorozatuktól – szenzációsan futballozott. Szintén itt tűnt fel a nehézkes mozgású, de a kaput remekül érző Altidore is, aki erősen hasonlít a Debrecenben játszó Adamo Coulibalyra. A már említett Konföderációs Kupán megszerzett második hely (a döntő félidejében még az amerikaiak vezettek Brazília ellen, ám végül a selecao fordítani tudott) megmutatta, hogy igenis bárkire veszélyes lehet a csapat.

A válogatott 2010-ben három mérkőzést teljesített eddig, Hondurastól kikapott 3-1-re, Salvadort és Hollandiát ugyanakkor 2-1-re megverte. A dél-afrikai megmérettetésig pályára lépnek még Csehország (május 25.), Törökország (május 29.) és Ausztrália (június 5.) ellen is. Az együttes a vb előtt a New Jersey-ben található Princeton Egyetem edzőtáborában készül fel az afrikai kalandra.

Algéria

A „sivatagi rókák” eddig kétszer jutottak ki világbajnokságra, még 1982-ben és 1986-ban. Történetük első vb-mérkőzésén máris szenzációval rukkoltak elő, miután 2-1-re legyőzték az NSZK válogatottját. Ez az évtized volt egyébként a legsikeresebb az algériai válogatott históriájában, hiszen 1990-ben az első helyen végzett az Afrika-kupán is, amire addig és azóta sem volt példa. Ám a kilencvenes évek közepén válságba került az ország labdarúgása, nemzetközi szinten legalábbis jelentősen, s csak a mostani selejtező sorozatban tudta magára irányítani a közfigyelmet, hiszen az Afrika legerősebb válogatottjának tartott Egyiptom elleni pótselejtezőn sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Az 1-0-ra megnyert mérkőzés mindent eldöntő találatát a Portsmouth légiósa, Jebda szerezte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az idei ANK-n kivívott negyedik hely elérésében is.

Mindazonáltal az algériai válogatott januári szereplése igencsak hagyott kívánnivalót maga után, a játékosok sem fejben, sem pedig fizikálisan nem teljesítettek jól, nem volt felismerhető a csapatjáték sem. Az elvakult szurkolók persze hisznek „fiaikban”, ám az roppant érdekes kérdés, hogy ez mennyire lesz elég a jóval magasabban jegyzett ellenfelek ellen. A szintén vb-résztvevő Szerbiától kaptak egy sima hármast március elején, de az Írország és az Egyesült Arab Emírségek elleni barátságos találkozók is szolgáltatnak majd némi fogódzóval arra vonatkozóan, hogy hová is tehetjük Algériát a jelenlegi futballtérképen.

Rabah Saadan csapata ugyanakkor tele van légióssal, a hazai ligából csupán perememberek kerülhetnek a keretbe. A legismertebbek közül Belhadzs és a már említett Jebda a Premier League sereghajtójának tagja, Jahia Bochumban, Matmur Mönchengaldbachban, Ziani Wolfsburgban, Amri Mainzban szerepel, míg a keretből az eddigi legtöbb válogatottsági számmal rendelkező Manszuri a Lorient légiósa. A csapat gólfelelőse, Gezzal a Sienában, a középpálya motorja, Meghni a Lazióban futballozik. Saadan egyébként ötödik alkalommal foglalhatta el helyét az algériai válogatott kispadján, ugyanis 1981 és 2004 között négyszer már megadatott számára ez a megtiszteltetés. A felkészülés utolsó részét Svájcban, a Crans Montana-beli edzőtáborban tölti a csapat.

Külön érdekesség, hogy Algéria eddig még soha sem találkozott csoportbeli riválisaival hivatalos mérkőzésen.

Szlovénia

A meglehetősen csekély futballmúlttal rendelkező Szlovénia a kétezres évek elején élte fénykorát, amikor egymás után két nagy futballtornára is kvalifikálta magát a válogatott: 2000-ben az Európa-bajnokságon, 2002-ben a világbajnokságon mutathatta meg oroszlánkörmeit. Mindkét alkalommal, mint ahogy most is, pótselejtezőn vívta ki a továbbjutást, s mindháromszor kelet-európai riválist kellett ezért búcsúztatnia: 2000-ben Ukrajna, 2002-ben Románia, 2010-ben pedig Oroszország bánta a mindössze 2 millió lakosú, „mini-Olaszországnak” is becézett ország legjobb futballistáinak diadalát. Kétség kívüli, hogy a legutóbbi győzelem volt a legnagyobb meglepetés, elvégre az utóbbi időben rohamléptekben fejlődő orosz csapat bronzérmes volt a 2008-as kontinenstornán. Ám a moszkvai 2-1-es vereség után, odahaza a 87. percben szerzett Dedic-góllal sikerült kivívni a világbajnoki-részvételt. Borut Pahor szlovén miniszterelnök pedig betartva korábbi ígéretét, saját kezűleg pucolta ki a játékosok cipőit a mérkőzés után. Ez ám az országos összefogás!

A kvalifikációban óriási érdemei voltak Matjaz Kek szövetségi kapitánynak, aki az elmúlt közel húsz évben csupán az ötödik szakember, aki vezethette a nemzeti csapatot. Bojan Prasnikar háromszor ülhetett le a kispadra, majd Verdenik, Katanec és Oblak után 2007-ben Keket választották az együttes irányítójának. Kek labdarúgóként csupán egyetlen egyszer ölthette magára a válogatott szerelését, szövetségi kapitányként pedig már túl van a 30. összecsapásán is. Korábban ő vezette a szlovén U15-ös és U16-os csapatot is. S ugyan nem dolgozhat olyan sztárokkal, mint Zahovic, Acimovic, Cimirotic, Rudonja vagy Ceh, a most feltörekvő generáció akár még a nagy elődök eredményeit is elhomályosíthatják. Akár már most Dél-Afrikában. Hiszen egyáltalán nem tűnik lehetetlennek a csoportból való továbbjutás.

A keret is jól egyben van, sok az idegenlégiós, talán az lenne a meglepetés, ha hazai bajnokságban szereplő játékos is meghívót kapna a tornára. Érdekes módon ebben a csapatban nincsenek igazi sztárok, csapatként azonban rettentő jól működik. A kapuban az a Samir Handanovic (Udinese) állhat, akiért egyrészről fél Európa, így például a Juventus és a Bayern München is sorban áll, másrészről pedig éppen hét évvel idősebb unokatestvérét, a szintén Olaszországban légióskodó Jasmint szoríthatja ki a kezdőcsapatból. A védelemből Brecko a Leverkusen után most már a Kölnben pallérozódik, César a Grenoble tagja, míg Mavric Stieber Zoltán csapattársa Koblenzben. A középpályások között ott lehet a jövő nagy ígérete, az Internazionale színeiben már a Serie A-ban is pályára lépett, mindössze 19 esztendő Krhin, valamint a továbbjutásban jelentős érdemeket szerzett Pecnik, aki a portugál élvonalban harcoló Nacionalban futballozik. Elől játszanak a legnagyobb nevek, így Novakovic, Dedic és Birsa. Közülük előbbi a Köln erőssége a Bundesligában, 37 mérkőzésen szerzett 14 találatával már negyedik a válogatott örök góllövőlistáján. Utóbbi a francia bajnoki címért még harcban álló Auxerre támadója, Dedic pedig a történelmi gól szerzője, a Bochum légiósa.

Csoportmérkőzések

Június 12., 20.30, Rustenburg: Anglia–Egyesült Államok

Június 13., 13.30, Polokwane: Algéria–Szlovénia

Június 18., 16.00, Johannesburg: Szlovénia–Egyesült Államok

Június 18., 20.30, Fokváros: Anglia–Algéria

Június 23., 16.00, Port Elizabeth: Szlovénia–Anglia

Június 23., 16.00, Pretoria: Egyesült Államok–Algéria

MNO-tipp a csoport végeredményére:

1. Anglia

2. Szlovénia

3. Egyesült Államok

4. Algéria