folha.uol.com.br – Brazília
Nagy jövőt jósolt a világ ötödik legnagyobb országának Sam Zell, az egyik egyesült államokbeli milliárdos. A dúsgazdag vállalkozó nem aggódik a túlságosan fölpörgött brazil gazdaság kockázatától, mivel ő jobban tart az ellenkezőjétől: a piac lehűlésétől. A telefonos interjúban a vállalkozó hangsúlyozta, hogy mindig elismerték Brazília óriási természeti kincseit, és ebből adódó szintén óriási lehetőségeit, de eddig nem tudott élni vele. Akkor kezdett megváltozni a helyzet, amikor az állam jóval a többi szomszéd előtt elkezdte emelni a kamatlábakat, és így megvédte magát a hiperinflációtól, amely a többieket egyáltalán nem kímélte.
elmundo.es – Spanyolország
A spanyol lap szokásos mexikói melléklete az országban évek óta súlyosbodó drogháború újabb riasztó következményéről számolt be: a Csendes-óceán partján fekvő közép-mexikói Michoacán államban rendezett – Az ország, amelyben élek című – rajzpályázaton a 3840 gyermek 95 százaléka gyilkosságokat és emberrablásokat választotta témájának. Víctor Manuel Serrato Lozano, az Emberi Jogok Állami Bizottságának elnöke megígérte a gyermekrajz-pályázat díjátadója előtt, hogy teljesíti a gyermekek rajzokban kifejezett kívánságait: óvni fogják a gyermekek jogait.
A gyermekrajzokat is átjárja az erőszak
Nagy jövőt jósolt Brazíliának az egyik egyesült államokbeli milliárdos – olvasható a Folha de Sao Paulóban. A spanyol El Mundo is elgondolkoztatta Mexikó felelőseit, mivel egy rajzpályázaton kendőzetlenül visszaköszönt az ország vértől csöpögő kegyetlen kartellvalósága.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!