Az EB nem lát problémát, de hazánk folytatja az eljárást

A szlovák kötelezettségekre történő magyar hivatkozás megalapozatlan – közölte kedden az Európai Bizottság (EB) Sólyom László köztársasági elnök tavaly augusztusi, Révkomáromból való kitiltása kapcsán. A Külügyminisztérium azonban kitart álláspontja mellett, ezért Magyarország folytatja a Szlovákia ellen indított eljárást az Európai Bizottság előtt – adta hírül csütörtökön az MTI.

MNO
2010. 06. 24. 12:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Brüsszelben csütörtökön közölték, hogy az Európai Bizottság szerint sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamely tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására, ezért a Sólyom László köztársasági elnök tavaly augusztusi, megakadályozott szlovákiai látogatásával kapcsolatban a szlovák kötelezettségszegésre történő magyar hivatkozás megalapozatlan – közölte az MTI.

Az Európai Bizottság véleménye, hogy a jogforrások szövegéből, összefüggéseiből és céljából az következik: a szabad mozgás joga kizárólag magánjogi jogalanyként, nem pedig egy tagállam vagy egy harmadik ország államfőjeként illeti meg a polgárokat, míg az államfőkre a nemzetközi jog szabályai vonatkoznak.

A Külügyminisztérium álláspontja szerint Szlovákia 2009. augusztus 21-én nem tagadhatta volna meg, hogy Sólyom László köztársasági elnök belépjen az ország területére, így Magyarország folytatni fogja a Szlovákia ellen indított eljárást az Európai Bíróság előtt – közölte a tárca szóvivői irodája csütörtökön az MTI-vel.

A Külügyminisztérium indoklásul a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvre hivatkozik. Mint írják, Magyarország nemcsak arra szeretne választ kapni, hogy a szlovák hatóságok döntése sérti-e az uniós szerződéseket, hanem arra is, hogy az irányelvet minden uniós polgárra ugyanúgy kell-e alkalmazni, vagy van-e olyan személyi kör (például közjogi méltóságoké, hivatalos delegációké), akikre az irányelv szabályai nem érvényesek.

Magyarország 2010. március 30-án indított eljárást Szlovákia ellen az incidens miatt – emlékeztet a tárca közleménye, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság szerint az esetre nem az uniós, hanem a nemzetközi jog szabályait kellett volna alkalmazni, így uniós jog nem sérült.

A Külügyminisztérium szerint azonban nem lehet eltekinteni attól, hogy Szlovákia kizárólag az uniós irányelvre hivatkozott, amikor Sólyom László államfő belépését megtagadta. Mivel arról, hogy az uniós jogot kellett volna-e alkalmazni, csak az Európai Bíróság dönthet, így Magyarország folytatja az eljárást – olvasható a közleményben.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.