időjárás 25°C Apollónia 2022. július 7.
logo

Baloldali repeszbomba a rendőrök ellen

Keresztes Lajos
2010.06.15. 10:25

A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol a rendőrök ellen a hétvégén elkövetett  bombamerényletről. A Die Presse ismerteti Hannes Swoboda osztrák szocialista EP-képviselő javaslatát, aki szerint Bécsnek kellene közvetítenie a szomszédos országok vitáiban.

Die Presse (diepresse.de)

A konzervatív osztrák napilap Szomszédság: „Ausztriának közvetítenie kell” című cikkében ismerteti a szocialista politikus javaslatát. Az osztrák külpolitika éppen a szomszédságpolitika kérdéseiben „túlzottan bénán” viselkedik – bírálta Bécset Hannes Swoboda, az SPÖ EP-képviselője. A brüsszeli szocialista frakció helyettes vezetője azonnali közvetítő tevékenységet követelt a Magyarország és Szlovákia közötti, a magyar kisebbség miatti feszültség kezelése érdekében, valamint a Szlovénia és Horvátország közötti határvitában. Ezért Bécsnek ismét aktivizálnia kell a szomszédságpolitikáját.

A Budapest és Pozsony, valamint a Laibach és Zágráb közötti látens vitát Swoboda meggyőződése szerint csak nemzetközi segítséggel lehet megoldani. Az osztrák külügyminisztérium mellett az adott pártcsaládnak is nyomást kell gyakorolnia partnereire. Swoboda ezért azt kívánja, hogy az Európai Néppárt például lépjen közbe a szlovén ellenzéknél, mely azzal fenyegetőzik, hogy tovább hátráltatja a Horvátország uniós csatlakozását. Swoboda meggyőződése, hogy „2011 tavasza előtt amúgy sem fejezik be a csatlakozási tárgyalásokat”. Egy esetleges szlovén blokád azonban további időveszteséget okozhat. A szlovén lakosság legutóbb egy népszavazáson támogatta a nemzetközi döntőbíróság meghívását a Horvátországgal kapcsolatos határvitában.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív német napilap Felháborodás a rendőrök elleni erőszak miatt című cikkében tudósít az újabb szélsőbaloldali merényletről. Thomas de Maizière (CDU) szövetségi belügyminiszter azonnali válaszlépéseket követelt a baloldali bűnözők rendőrök elleni növekvő brutalitása miatt. Miután a hétvégén egy „A válság neve: kapitalizmus – Bankok és konszernek fizessenek” mottóval megrendezett berlini tüntetésen két rendőrt súlyosan és tizenhármat könnyebben megsebesített egy célzottan felrobbantott repeszbomba, a miniszter a büntető törvénykönyv további szigorítását követelte.

Erhart Körting (SPD) berlini belügyi szenátor a brutalitás új minőségéről beszélt. Klaus Wowereit berlini főpolgármester szerint nem lehet és nem szabad legitimálni a rendőrök elleni támadást. A rendőrszakszervezet meglátása szerint itt egy szörnyűséges merényletet követtek el és a tettesek nagyon közel mozognak a terrorizmus határaihoz. Szokatlan összhangban, hétfőn a berlini képviselőház összes frakciója – az SPD, a CDU, a Baloldali Párt, a Zöldek és az FDP – közös nyilatkozatban a leghatározottabban elítélte a Torstrasse közelében tartott tüntetésen a rendőrök elleni támadást. Megállapították, hogy a robbantással a rendőrök elleni brutalitás magasabb szintre lépett, melyet nem lehet igazolni. Egyúttal elvetették az erőszakot, mint a politikai viták eszközét, valamint követelték az elkövetők jogállami eszközökkel történő felelősségre vonását.

Már többször is felmerült a rendőrök elleni erőszak kapcsán a büntető törvénykönyv szigorítása. Többek között azután, hogy néhány hónappal ezelőtt eltakart arcú baloldali autonómok megtámadtak Hamburgban egy rendőrőrsöt, és megpróbálták azt felgyújtani.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.