Kigyulladt egy ház New Yorkban a Hudson folyó mentén levő egykori gyárvárosban szombaton. A tűzoltók ugyan négy percen belül a lángoló épülethez érkeztek, de már szinte semmit sem tudtak tenni. Olyan erős lángok csaptak fel a házból, hogy alig tudták megközelíteni azt.
A tűz eloltása után egy gyereket a földszinti, ötöt pedig az emeleti hálószobákban találtak. Mindannyian halottak voltak, füstmérgezés végzett velük. A házban tartózkodó két felnőtt, a gyerekek szülei megpróbálták ugyan megmenteni őket, ám nem jártak sikerrel, az anya is súlyos sérüléseket szenvedett. Szemtanúk szerint a nő egy légkondicionálóval betörte az egyik emeleti ablakot a tűz keletkezése után, majd egy ötéves kisfiút kidobott, aki végül épségben megúszta a katasztrófát.
A tűzvizsgálók vasárnap átkutatták a kiégett házat, de egyelőre nem tudják, mi okozhatta a tüzet. Úgy vélik azonban, hogy a lángok a nappaliban kezdődhettek. A szándékosságot egyelőre kizárták.
(www.myfoxny.com)
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!