– Nem is olyan rég megnéztem egy Random Chords-koncertet, ám nem igazán tudtam hová tenni a zenét. Se nem metál, se nem hardcore, kicsit olyan „mocskos punk”-érzetem volt. Tehát: milyen zenét játszik a Random Chords?
– Egy ismerős zenekar ránk akasztotta ezt a „mocsok beat” jelzőt, legalább egy éve így azonosítanak minket, szerintem elég találó. Amúgy olyan punkzenét játszunk, amiben ott van a rock and roll lazasága, kicsit rockos, gyors és dinamikus. De alapvetően én azt mondom: ez punkzene.
– Ez pontosan miben nyilvánul meg? Kétlábgép – ami nekem a mániám – van például?
– Inkább a szólók a jellemzőek, azok brutális mennyiségben vannak a számainkban. Két gitárosunk ebből a szempontból nagyon kiéli magát, a dob is jellemzően a rockos vonalat viszi. Aki ismeri például a The Bronx zenekart, pontosabban annak első albumát, akkor el tudja képzelni, mit is játszunk. De az északi rock and roll vonal – Hellacopters, Gluecifer – is erősen érződik a zenénkben, és volt már, akinek a Peter Pan Speedrock vagy a német Sniffing glue jutott rólunk az eszébe.
– Mióta létezik a zenekar?
– Két éve vagyunk így együtt, öten: Balázs és Sanya – gitár, Gergő – ének, Petyó – dob és Mogyi – basszus. Bár a doboknál épp változás van, mert Petyó külföldre ment. Az új dobosunk Madár Andris, aki korábban a Böilerben ütötte a bőrt.
– Hogyan oszlik meg a munka a zenekaron belül? Nehéz életben tartani egy zenekart?
– Sanya írja a szövegeket, a két gitáros pedig hozza a témákat, amiket a próbákon bontunk ki, fejlesztünk késszé. Főleg ők azok, akik meghatározzák a dalok karakterét.
– Sanyának ismerem a játékát, mindig is jó témákat hozott, nagyon tehetséges gitáros. Jól értem, hogy kimarad a zene megírásából, s csak a szövegeket hozza?
– Nem. A szövegeket Sanya írja, ám a dalszerzésből is kiveszi a részét, a témákat ő vagy Balázs hozza. Majd később mindenki hozzáadja a maga ötleteit a dalok vázához.
– Miről szólnak a szövegek? Van-e valamilyen általános üzenet, vagy egyszerűen csak megszületnek?
– Dekadens szövegekről van szó: nagyon sötét, borúlátó, depressziós a mondanivaló, így jön ki az írójából.
Néhol elképzelt sztorikat ír meg, néhol az őt körülvevő történésekre reflektál. És mindezt angolul.
– A próbahelyekkel örökösen gond van. Ezt hogyan oldja meg a zenekar? Alkalmi vagy éppen állandó helyen próbál a banda?
– Állandó helyen vagyunk, pár baráti zenekarral közösen bérelünk egy helyet, ez most már szerencsére teljesen megoldott dolog.
– Milyen perspektíva lehet egy ilyen zenekar előtt? Gondolom, mindenkinek megvan a saját élete, dolgozik. Marad hobbiszinten, vagy kihozható belőle esetleg valami több is?
– Nem tudom, hogy érdemes-e hatalmas perspektívákban gondolkodni, nem valószínű, hogy főállásban fogjuk tudni ezt csinálni. Csak jól érezzük magunkat, zenélünk, ha jönnek lehetőségek, azokat igyekszünk megragadni. Nincsenek nagy céljaink, ez nem is az a műfaj, ahol olyan nagy a nyilvánosság, ahol lehetőség van a „nagy megmondásokra”. Ezért is mondom, hogy inkább punkról van szó, nem is annyira a zenében, hanem inkább az attitűdben. Olyat csinálunk, amit szeretünk: koncertek, jó bulik, próbák. Mondjuk fontos az is, hogy mindenki, aki eljön a koncertünkre, jól érezze magát.
– Elég régóta fogod a basszusgitárt, szinte megvalósítod a női esélyegyenlőséget a „durva és kemény” rock világában. Régebben ugye ennél jóval súlyosabb zenékben is részt vettél. Nőként hogyan éled meg ezt?
– Kettős élményt jelent ez. Hiszen amikor úgy jönnek oda hozzám, hogy „hú, ezt nem is gondoltam volna”, akkor mindig elcsodálkozom, vajon miért is nem. Miért is érdekes az, hogy egy nő olyan zenét hallgat vagy játszik, ami egy kicsit „hangos” vagy „kemény”? Gondolom, ez nem csak a fiúk privilégiuma, haha… Pedig tudod hányszor megkérdezték már, hogyhogy ilyen zenét hallgatok, pláne játszom? De alapvetően nagyon örülök, hogy ha megállom a helyem, és jólesik a külön odafigyelés. Emellett persze nem érzem azt, és nem is várom el, hogy másképp kezeljenek. Igaz, ebben azért benne lehet a bizonyításvágy is, hogy megmutassam, nőként is lehet ezt ugyanúgy csinálni.
– Mennyit koncerteztek?
– Mostanáig, a doboscseréig olyan havi 1-2 koncertünk volt, leginkább Budapesten, és csak pár fellépés vidéken.
– Határon túl játszottatok már?
– Még nem, de szeretnénk. Egyszer már tervben volt egy kisebb nyugat-európai turné, ami sajnos nem jött végül össze, de ami késik, nem múlik, amint lesz rá lehetőségünk, megyünk.
– Mikor várható lemez?
– Felvettünk már egy 5 számos EP-t, ez meghallgatható a Myspace-oldalunkon. Hosszabb anyagra még várni kell, most egyelőre a doboscsere miatti próbákkal vagyunk elfoglalva.
