A Miskolci Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást egy 55 éves miskolci férfival szemben. Az elkövető június 21-én a kora esti órákban a villamos Árpád úti végállomásánál odalépett a vezető fülkéjéhez, majd bántalmazni kezdte a 23 éves sofőrt. Mindeközben az ittas férfi egy méretes erővágót húzott elő a táskájából, és azzal is megfenyegette a közfeladatot ellátó fiatalembert.
A bejelentést követően a helyszínre azonnal megérkező rendőrök fékezték meg az oktalanul feldühödött utast, akit a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vett. A rendőrség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással fejezte be az ügyet. A taláros testület négy hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta az 55 éves férfit, akinek a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak mellett könnyű testi sértés miatt is felelnie kellett.
A Miskolci Rendőrkapitányságon 2010 első felében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt 11 eljárás indult, míg tavaly egész évben 17 ilyen eset jutott a hatóság tudomására. A fél éves adatokat lebontva kiderül, hogy közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítőkkel szemben három, míg egészségügyi dolgozókkal szemben 2 ilyen jellegű bűncselekmény történt. Taxist, postást, szociális munkást egy-egy esetben ért támadás, míg pedagógust három alkalommal.
(police.hu)
Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!