Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője részben felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészség sajtószóvivője. Martossy György közlése szerint a vádlott 2006 decemberéig dolgozott rendőr zászlósként, majd nyugdíjba vonult. Még aktív rendőri szolgálata alatt létrehozott egy divat- és táncstúdiót, ahol 18 év alatti gyerekek fotózásával és modellkedésre felkészítésükkel foglalkozott.
A szülők beleegyezésével készíthetett egész alakos és portré képeket a kislányokról, kizárólag ruhában, legfeljebb fürdőruhában. Ezt a tevékenységet a saját lakásán végezte. A hozzá érkező 13-17 éves lányokat rendszeresen molesztálta, szexuális tartalmú kijelentéseket tett, illetve szexuális életükről, szokásaikról érdeklődött. „2003 és 2007 között öt lányról készített – beleegyezésükkel – meztelen képeket, amelyek a beállítások és testhelyzetek alapján egyértelműen pornográf tartalmúak voltak. Ezeket számítógépén tárolta, valamint cd-re is kiírta, és másoknak is megmutatta” – ismertette az ügy részleteit a sajtószóvivő.
Hozzátette: olyan eset is volt, amikor arra akarta rávenni a lányokat, hogy pénzért létesítsenek szexuális kapcsolatot férfiakkal. Erre azonban a lányok tiltakozása miatt nem került sor. A szóvivő elmondta: a nyomozás során tartott házkutatás alkalmával a Miskolci Nyomozó Ügyészség lefoglalta a vádlott számítógépét és egyéb adathordozókat. Ezeken további 168 olyan felvételt találtak, amelyeken kiskorúak láthatók pornográf módon fotózva. Ezeket a férfi töltötte le az internetről.
A vádlott a cselekmények egy részében, így az általa készített fotók esetében beismerte a cselekmények elkövetését. Az internetről letöltést azonban tagadta, állítása szerint más is hozzáférhetett a géphez. A tanúként kihallgatottak – az érintett lányok, szülők – megerősítették a vádban írtakat, illetve cáfolták a férfi vallomásait – közölte Martossy György, hozzátéve, hogy az ügyben informatikai szakértőt is bevontak, aki szintén cáfolta a vádlott védekezését a letöltött képek tekintetében. A főügyészség szóvivője elmondta, hogy e bűncselekményekre halmazati büntetésként 2-től 12 évig terjedő börtön szabható ki. „Az ügyészség a fellebbezésében kifejti, hogy a törvényi minimumhoz közel álló büntetés nem áll arányban a cselekmény tárgyi súlyával és a vádlottat terhelő súlyosító körülményekkel” – mondta a szóvivő. A vádlottat korábban rendőrként kétszer is elítélték hivatali visszaélés bűntette, illetve szolgálati visszaélés vétsége miatt – jegyezte meg Martossy György.
(MTI)
Ferencz Orsolya: Azon dolgozunk, hogy a magyar űrprogram újabb magyar űrutazásokkal folytatódjon
