Tettének pillanatában rajtuk kívül senki nem volt a templomban, a két gyermek holttestére csak később bukkantak rá. Utóbb magát Cseh Dénest is megtalálták, holtan a vasúti síneken, miután vélhetően a vonat elé vetette magát. A hatóságoknak egyelőre elképzelésük sincs a tragédia okairól. Magának a bűncselekménynek a körülményeit is nehéz kideríteni. Annyit tudni, hogy szombat este látták utoljára a papot a gyerekekkel, éppen vásárolni mentek, legalábbis a lelkész ezt mondta a feleségének. Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy miért éppen a templomba mentek.
Azért indultak a keresésükre, mert több óra elteltével sem érkeztek haza. A templomban véletlenül bukkant a két gyermek holttestére az egyik helyi alkalmazott. Fejükön ütésnyomok voltak, de halálukat feltételezhetően az okozta, hogy apjuk elvágta torkukat. A bűntett után a lelkész elhagyta a helyszínt. A rendőrségre később bejelentés érkezett, hogy egy vonat a közelben halálra gázolt egy férfit, akinek a személyleírása megegyezett Cseh Dénesével, s azonosították is. A hatóságok értetlenül állnak a történtek előtt, ugyanis az unitárius lelkészt mindenki kiegyensúlyozott, nyugodt embernek ismerte, akinek látszólag boldog volt a családi élete.
Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége megdöbbenve vette tudomásul a medgyesi unitárius lelkész családjában történt szörnyű tragédiát – reagált a tragikus hírre az elnökség. Az elmúlt éjszaka Cseh Dénes lelkész megölte két gyermekét, majd öngyilkos lett. Az élet feltétlen tisztelete keresztény értékrendünk sarokpontját képezi – írják. Az emberi élet Isten ajándéka, amely minden körülmények között védelmet igényel, és gyilkos felelőtlenséggel nem semmisíthető meg senki által. Mint fogalmaznak, a medgyesi unitárius lelkészfeleség súlyos betegségének alakulását az elmúlt hónapokban lelkésztársadalmunk együttérzéssel követte, és a lehetőségek szerint igyekezett segíteni a család megpróbáltatásain. Sajnáljuk, hogy a családapára nehezedő nagy teher idegösszeomlást eredményezett, s valószínűleg ez váltotta ki a kettős gyermekgyilkosság és öngyilkosság elkövetésének szándékát. Az ilyen érthetetlen elmeállapotok kialakulásának megelőzése, illetve kezelése fokozottabb figyelemre inti egyháztársadalmunkat, és az illetékes szakorvosi intézményeket egyaránt.
Mint fogalmaznak, támogatják az özvegyen maradt tiszteletes asszonyt, és egyházuk igyekszik mindent megtenni a hasonló tragédiák megelőzéséért. Isten nyugtassa a holtakat és óvja az élőket! – zárul a közleny.
(MTI/MNO)
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!