Biharugrán, volt élettársa Körös utcai otthonában „tette tiszteletét” a közelmúltban Sz. Sándor. Az illuminált állapotban érkezett férfi először kölcsönösen szidalmazta egymást élete volt párjával, majd mondandóját nyomatékosítandó ököllel mellbe vágta G. Irént. Ezt követően távozott a lakásból de egy jó fél óra múlva újfent visszatért s felvette az asztalon fekvő kést. Azt kettétörte, majd a kezében tartott pengével fenyegette az asszonyt, tudomására hozva, hogy azzal még simán át tudja vágni a torkát.
Ugyanekkor nevelt lányának is beígérte, hogy megöli. Mindezt követően, mint aki jól végezte a dolgát elment egy ismerőséhez, ahol tovább ittak. Itt annyi hiba csúszott a dologba, hogy tévedésből a kannás bor helyett egy másik flakont is meghúzott, amiben gyomirtószer volt. A férfit ezt követően a mentők szállították a gyulai kórházba, ahol gyomrát kimosták. Ezután viszont Sz. Sándor felvette a nyúlcipőt s elinalt a kórházból. Haza viszont már nem jutott, mert a gyulai rendőrök lekapcsolták. Sz. Sándor már korábban is zaklatta volt élettárást. Megjelent otthonában és előzetes szóváltást követően fojtogatni kezdte, de fiát is megpofozta, lányának pedig szintén megígérte, hogy elvágja a torkát. Mindeközben egy késsel hadonászott.
Sz. Sándort a Sarkadi Rendőrkapitányság zaklatás bűntette, két rendbeli zaklatás vétsége, illetve három rendbeli könnyű testi sértés vétsége megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe. A Szeghalmi Városi Ügyészség indítványa alapján a Békéscsabai Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. Sz. Sándor már nem első ízben került összeütközésbe a törvénnyel. Idén márciusban a Gyulai Városi Bíróság három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, illetve súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt első fokon 2 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a 44 éves biharugrai Sz. Sándort.
Kocsár Szilárd bíró ugyanakkor az Sz. Sándorral szemben a Gyulai Városi Bíróság által korábban – szintén 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt – kiszabott, három év próbaidőre felfüggesztett egy év börtönbüntetés végrehajtását is elrendelte. A bíróság megszüntette Sz. Sándor szülői felügyeleti jogát két kiskorú gyermeke felett, s elrendelte az alkoholbetegségben szenvedő vádlott kényszergyógykezelését is.
(beol.hu)
A dartsvilágbajnok szándékosan hibázhatta el a mérkőzésnyilát a 71 éves legenda ellen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!