Pukkadásig ehetik magukat a 68 cseresznyefajtából

Bár az idei termés messze elmaradt a szokásostól, a Fehér megyei, Árpástó községhez tartozó Magyardécsében idén is megszervezték a hagyományos Cseresznyefesztivált.

MNO
2010. 06. 28. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi évek hagyománya szerint június utolsó vasárnapján tartják ezt a rendezvényt, immáron 117. alkalommal. A fesztivál látogatók százait vonzza a faluba, akik mind azért érkeznek, hogy megkóstolhassák a környéken honos 68 cseresznyefajtát. Az ízlelésnek semmi sem állhat az útjába, hiszen jó szokás szerint a helyi termelők mindegyike adományoz néhány láda zamatos gyümölcsöt, amelyekkel roskadásig rakják a vásári asztalokat. A vasárnap délelőtti ünnepi istentiszteletről érkező vendégek azonnal neki is láthatnak a kóstolásnak, és egy jelképes belépődíj fejében pukkadásig ehetnek az ízletes gyümölcsből. A falatozást kulturális programok (főként néptánc és -zene), valamint kézműves vásár egészíti ki.

Magyardécsében mintegy 450 család él cseresznyetermesztésből. Az idei csapadékos, jégesős tavasz nem hozott igazán jó termést számukra, különösen azok panaszolták ezt, akik exportra termelnek.

(szabadsag.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.