Sólyom aláírta: kevesebb lesz az önkormányzati képviselő

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló törvényt – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn.• Szigorúbb feltételei lesznek a listaállításnak

MNO
2010. 06. 14. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés június 8-án, név szerinti szavazás során fogadta el a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján már idén ősztől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek. A név szerinti voksolást a Jobbik kérte. A képviselők közül 258-an szavaztak igennel, 93-an nemmel. Az előterjesztésre igennel szavazott a Fidesz- és KDNP-frakció, az MSZP és a Jobbik képviselői viszont elutasították azt. A zárószavazáson nem vettek részt a Lehet Más a Politika (LMP) képviselői, mert nem értenek egyet a törvénnyel.

A kihirdetése napján hatályba lépő jogszabály rögzíti, hogy az új szabályokat már a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek 2010-es általános választásán alkalmazni kell.

A Jobbik hétfőn arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló törvényt, hanem kérjen előzetes normakontrollt a jogszabályról. Az ellenzéki párt szerint antidemokratikus torzulásokat eredményez, ha életbe lép az új szabályozás.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.