Van, amiért még Hitler is könyörgött

„Álmai autójának”, egy 11/40-es Benznek a megvásárlása érdekében a szó szoros értelmében árengedményért könyörgött Hitler egy most nyilvánosságra került, történelminek minősített levél szerint.

MNO
2010. 06. 24. 19:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A levél – amelyből a német Bild című napilap hozott nyilvánosságra részleteket – 1924 szeptemberéből származik, a későbbi diktátor a landsbergi börtönből írta. Hitlert az 1923. november 8-i, sörpuccsnak nevezett erőszakos hatalomátvételi kísérlet miatt – hazaárulás vádjával – öt év börtönre ítélték, és ebből kilenc hónapot a bajorországi fegyintézetben töltött le.

A levélre egy bolhapiacon bukkantak, és szakértők nem kételkednek annak eredetiségében. A dokumentum a Nürnberg melletti Fürth egyik aukciós házának tulajdonába került, és hamarosan árverésre bocsátják.

A náci rezsim majdani vezetője – aki a fél világot romba döntötte – a börtönből valósággal esedezett az engedményért a szóban forgó levélben, amelyet egy müncheni Benz – a későbbi Mercedes-Benz – kereskedésnek küldött. Hitler leírta, hogy egy 11/40 típusú, 40 lóerős, szürke színű, 18 ezer birodalmi márkába kerülő modellről van szó, s álmai autójának nevezte azt. Csak abban kételkedett, hogy a motor elég erős-e.

„Ez az egyetlen, ami óvatosságra int” – fogalmazott börtönéből Hitler, utalva arra: nagyobb jövedelmet ígérő munka nélkül aligha engedheti meg magának, hogy minden második vagy harmadik évben új autót vásároljon. Azután rátért a lényegre, és árengedményt kért, mondván a fegyintézetben írt, hírhedtté vált könyvét, a Mein Kampfot még nem fejezte be. „Be kell vallanom, hogy a könyvből az év vége előtt nagyobb bevételre aligha számíthatok, ezért arra kényszerülök, hogy valamifajta engedményt vagy kölcsönt kérjek. Természetesen néhány ezer márka már nagyon sokat jelentene” – esedezett a későbbi náci vezér.

Hitler 1924 decemberében szabadult a landsbergi fegyintézetből, de azt nem tudni, hogy levelének mi lett a sorsa. A krónikák nem jegyezték fel, hogy álmai autójához már akkor hozzájutott volna.

Az azonban köztudott volt, hogy Hitler bolondult a Mercedesért. Néhány hónappal ezelőtt arról érkezett hír, hogy éjkék színű, Mercedes 770-es típusú autóját egy orosz milliárdos vásárolta meg. Az autót egy düsseldorfi kereskedő kutatta fel a milliárdos számára. Az árat nem közölték, de értesülések szerint megközelítette a 10 millió eurót.

Az autót 1935-ben rendelték meg, és az sok helyen volt látható a háborús dokumentum-felvételeken, főleg díszszemléken. De nemcsak Hitler, hanem egész vezérkara Mercedesszel járt.

(Bild)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.