Zárug Péter Farkas: Schmitt Pál a fenti logika szerint látszólag tényleg ellenpólusa Sólyom Lászlónak. Nyíltan pártjelölt, aki elnöki székét politikai lojalitás alapján kapja, ugyanakkor nagy parlamenti többség áll mögötte. A pártos kötődést ez utóbbi tény közjogi értelemben enyhítheti, hiszen Göncz Árpád 1995-ös államfővé választása óta Schmitt Pál a második elnök, aki mögött a parlament kétharmados többsége első körben sorakozhat fel. E tény, vagyis, hogy nem keserű paktumozás és ügyeskedő jogtechnikai politizálás adja legitimitásának alapját, hanem az alkotmány által előírt kétharmados politikai többség, szilárd elfogadottságot adhat számára. Fideszen belüli tisztségviselése, korábbi pártpolitikai szerepvállalása, karrierjének Orbán Viktortól való személyes függése viszont természetesen veti fel azt a kérdést, hogy mennyire lesz Schmitt a törvényhozás alkotmányos őre, netán mennyire lesz képes, illetve fog ténylegesen ellentmondani az esetlegesen alkotmányos hibákat elkövető kormánnyal s fideszes parlamenttel szemben? Nagy valószínűséggel jóval kevésbé, mint Sólyom.
A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.
Arne Slot lesújtó hírt közölt Liverpool sérültjeiről, Wirtz állapotára is egyértelmű választ adott















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!