A Belügyminisztérium összefog a segélyszervezetekkel + Képek

Aláírták a Belügyminisztérium, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közötti együttműködési megállapodást a szervezetek vezetői az árvíz sújtotta területeken végzett karitatív munka összehangolására hétfőn Budapesten.• Az árvízi újjáépítésen van a hangsúly • Lesz közmunkaprogram is az árvízi károk enyhítésére

MNO
2010. 07. 05. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pintér Sándor belügyminiszter az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány a Belügyminisztériumra bízta az árvíz által okozott károk felmérését és az újjáépítés ügyét is. Ennek keretében a kormányzat hozzájárul a 317 megsemmisült ház felépítéséhez az önkormányzatokon és az önkéntes szervezeteken keresztül.


A megállapodás alapján a Belügyminisztériumot Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője képviseli a munkálatok során. Mint mondta, a Belügyminisztérium számít a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájára, mert a két szervezet nemcsak a gátakon dolgozott akkor, amikor az árvíz elöntötte a településeket, hanem részt vállal most is a kár enyhítésében és megtérítésében „megfelelő anyagiakkal és önkéntes munkával”. Mások mellett ezek a karitatív szervezetek gondoskodnak azok ellátásáról is, akiknek el kellett hagyniuk a lakóházukat – tette hozzá.


Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke munkájuk elismerésének és a felelősség vállalásának nevezte a dokumentum aláírását. Utalt arra, hogy Nógrád megyében már megkezdték az újjáépítési munkálatokat. Eddig összesen 780 millió forintos pénzadományt és 30 milliós tárgyi felajánlást kaptak. Segélyvonalukon 15 ezren jelezték felajánlásukat, illetve kárigényüket.


Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet lelkész-igazgatója úgy fogalmazott: „Helyénvaló, hogy ilyen magas szintre jutott ez a kezdeményezés”. Hozzátette, hogy a megállapodás aláírásával „új korszak kezdődik”, amelyre a szervezetek közötti koordináció lesz a jellemző. Elmondta azt is, hogy félmilliárd forintnyi adományt szeretnének elérni. Előmegállapodást is kötöttek már több polgármesterrel, ebben tisztázták, hány családot karolnak fel az egyes településeken. A Katolikus Karitásszal és a Máltai Szeretetszolgálattal is koordinálják munkájukat – fűzte hozzá.


Az együttműködési megállapodás – amely egyebek mellett az aláíró két karitatív szervezet és a Belügyminisztérium közötti információáramlás és munkamegosztás javítását célozza – tartalmazza: annak érdekében munkálkodnak, hogy „a magántulajdonokban keletkezett károk csökkenjenek, a normális életfeltételek biztosítva legyenek, és a segítségnyújtás eredményes legyen”.


Fotók: Hegedűs Márta/Magyar Nemzet


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.