A légitársaságok máris megkezdték a harcot

A német kormánykoalíció megosztott annak az új adónak a kérdésében, amelyet a légiközlekedési ágazatra szándékoznak kiróni.

MNO
2010. 07. 16. 14:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konzervatív-liberális koalíción belül formálódó ellenállásra reagálva Peter Ramsauer közlekedési miniszter rámutatott: a jegyárak drágulását maga után vonó adó nem lenne határozatlan idejű, pusztán 2012-ig, vagyis addig lenne érvényben, míg a légiközlekedési ágazat csatlakozik az uniós szén-dioxid-kibocsátási kvótakereskedelmi rendszerhez.

A kisebbik koalíciós partner, a liberális FDP frakcióvezető-helyettese ugyanakkor változtatásokat sürgetett az adótervezetben, és szorgalmazta, hogy a fuvarozókat is vegyék figyelembe. „Nem látom be, miért egyedül az utasoknak kellene állniuk a költségeket” – mondta Patrick Döring. A politikus szerint azt is vizsgálni kell, hogy a közlekedés nem tolódik-e el a szomszédos országok felé. Az adó a politikus szerint így több kiadással járhat, mint amennyi bevételt hozna.

A német kormány az államháztartás helyzetének javulását várja a légiközlekedési adótól, amely a rövid távú járatokra 13, míg a hosszabbakra szóló jegyek esetében 26 euró lenne. A tranzitközlekedésre, a szállítmányozásra és a katonai repülésekre nem vonatkozna az adó. A kormány évente 1 milliárd euró bevételt vár az új adónemtől.

A légitársaságok azonban máris harcot hirdettek a tervek ellen, attól tartva, hogy az utasok külföldi repterekről kezdenék meg útjukat, vagy lemondanának a repülésről, ami állások megszűnéséhez vezetne a szektorban. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szóvivője útján egyelőre annyit közölt, hogy a tervezet még nem végleges, nyitottak a javaslatokra. Mindazonáltal nem osztják a légitársaságok félelmeit.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.