A legváltozatosabb helyeken lettek rosszul az emberek

A héten az átlagos napi 100 esethez képest mintegy 25-35 százalékkal több alkalommal vonultak beteghez a mentők Fejér megyében; a több riasztás vélhetően a kánikula miatti rosszullétekkel függ össze – mondta Budai Imre, az Országos Mentőszolgálat megyei mentésirányítója az MTI-nek vasárnap.

MNO
2010. 07. 18. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mentőszolgálathoz érkezett bejelentések alapján elsősorban a meleg időjárással összefüggésben keletkeztek a rosszullétek: többen lettek rosszul utcán, a strandokon, a büfé előtti sorban állás közben, mások szívpanaszokkal kerültek kórházba – ismertette a megyei mentésirányító. Budai Imre elmondta: az elmúlt napokban a Velencei-tó szinte minden strandján megfordultak a rosszul lett betegekért érkező mentőjárművek. Az vasárnap adatok tükrében jelenleg az látszik, hogy a hőmérséklet csökkenésével a vonulási szám visszatér a napi átlagos szintre – tette hozzá a mentésirányító.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.